Lakossági fórum a Téglagyár utcáról

1313

A Téglagyár utca rendbetételével kapcsolatban tartottak lakossági fórumot a Városházán. Az említett földes utcában már évek óta nagy problémát okoz a közlekedés. Az önkormányzat már tavaly megkezdte a szervezést, hogy segítsék az ott lakókat, az eddigi fejleményekről tegnap számoltak be a lakossági fórumon.

Földes, egyenetlen, saras út – így néz ki most a Téglagyár utca. Ráadásul az utca egyik részénél a villanyoszlop az út közepén helyezkedik el. A lakók már régóta szeretnének szilárd burkolatot, hogy könnyebben tudjanak közlekedni, ennek érdekében, pedig már tavaly elkezdődtek az egyeztetések az önkormányzattal.

DR. NAGY LAJOS, aljegyző: ,,Ez már nem is az első lakossági fórum, hiszen pontosan egy évvel ezelőtt tartottunk egy lakossági fórumot a Téglagyár utca ügyében, ami egy igen régi történet a tekintetben, hogy rendezetlen az utca és ezt próbálja meg az önkormányzat segíteni azzal, hogy minden adminisztratív egyeztetést elvégez ehhez.”

Tavaly arra kérték az utca lakóit, hogy működjenek közre abban, hogy az önkormányzattal közös erővel tudják rendezni az utcát. Vagyis eljussanak addig, hogy útalapot tudjanak készíteni – mondta az aljegyző. De a helyzet korántsem olyan egyszerű, hiszen nincs a jogszabályoknak megfelelő utcaszélesség. Ezért az önkormányzat arra kérte az ott élőket, hogy az ingatlanjaikból egy kis részt ajánljanak fel jelképes összegért.

DR. NAGY LAJOS, aljegyző: ,,Cserébe pedig az önkormányzat vállalta, hogy ennek az adminisztrációját a közigazgatási eljárását, a telekrendezését magára vállalja és megoldja. Majd a későbbiekben persze útalapot épít és aztán pedig amennyiben lesz rá újabb forrásunk aszfalt réteggel fogjuk ellátni. Ehhez nyilván mindenkire szükség van, aki érintett, itt ebben az esetben jelen pillanatban egy olyan ingatlan tulajdonosunk van, akivel nem tudunk úgy néz ki megegyezni az utca kialakítása tárgyában. Azon leszünk a mai fórumon és a későbbiekben is, hogy ez az egyezség is létrejöjjön.”

Amennyiben a vételi ajánlatot nem fogadja el az érintett ingatlan tulajdonosa, úgy az önkormányzat a Pest megyei Kormányhivatalnál eljárást kezdeményez majd a szükséges ingatlan rész megszerzésére, ami egy kvázi kisajátítási eljárást jelent. Ez azonban a végleges rendbetétel idejét az eljárási idők miatt lényegesen meghosszabíthatja. A lakossági fórumon részt vett a polgármester és a körzet képviselője is. Kónya Ágnes arról beszélt, hogy még számos akadály áll az útépítés előtt, de a jogszabályok betartásával szeretnék ezeket is megoldani.

KÓNYA ÁGNES, önkormányzati képviselő: ,,A nyáron mindenféleképpen egy útalapos út el fog készülni és attól függően, hogy mennyire sikerül megegyezni konkrétan például a tulajdonossal, aki eddig nem járult hozzá, hogy a város elvegyen, illetve a villanyoszlopot át lehessen helyezni, lehet más útvonalon egy picit, de ez az útalapos út mindenféleképp el fog készülni, úgy, hogy megnyugodhatnak a lakók, az idén az év vége felé már biztos jobb körülmények között tudnak közlekedni.”

Pest Megye Önkormányzatához egyébként április 23-ától ismét lehet pályázatot benyújtani a települési önkormányzatoknak belterületi utak fejlesztésére. Erre összesen 7 milliárd forint áll a rendelkezésre. Pályázni minimum 20 és maximum 150 millió forint értékben van lehetőség az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő felújítására.