Letették az új M4-es út alapkövét

1332

Ünnepélyes alapkő letétellel hivatalosan is elindult ma az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd közötti szakaszának építése. Az ünnepségen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Beszédében úgy fogalmazott: a beruházás jelentősen javítja Magyarország közlekedési infrastruktúráját és egyben hozzájárul hazánk versenyképességének emeléséhez is.

 Az elmúlt évek munkájával a kormány megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy ma már a gazdasági teljesítmény, a termelékenység és a hatékonyság emelésére helyezhessük a hangsúlyt – jelentette ki Varga Mihály az M4-es gyorsforgalmi út Üllő-Cegléd közötti szakaszának alapkő letételén.

VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: „Ennek a két szakasznak a megépítése azt is jelenti, hogy fejlődik ez a térség, hiszen a négyes számú főút átkelési szakaszán lévő települések mentesülnek majd az eddigi nagy forgalomtól, az átmenő forgalom terheitől. A Tápióság településeinek megközelíthetősége javulni fog, Czerván György kollégám és a többiek ennek bizonyára nagyon örülnek. És összességében biztonságosabbá és gyorsabbá válik a közlekedés. Reményeink szerint ez így lesz.”

A most megkezdődő beruházással az M4-es gyorsforgalmi út 44,4 kilométeres szakasza valósul meg, összesen több mint 72 milliárd forint értékben. 2019 őszére két szakaszban: Üllő és Albertirsa, valamint Albertirsa-Cegléd között épül meg az új 2×2 sávos út, amelyet később autópályává lehet fejleszteni.

MAYER ANDRÁS beruházási vezérigazgató-helyettes, NIF ZRT: „Ezen a szakaszon a kétszer kétsávos autópályává fejleszthető keresztmetszettel épül meg a pálya. Természetesen külön szintű csomópontokkal, ahogy a Pest megye és Budapest környéki nagy forgalom igényli.”

Az ünnepségen részt vett Pest megye fejlesztési biztosa is, aki hangsúlyozta, régi nagy álom, régi nagy vágy teljesül.

SZŰCS LAJOS fejlesztési biztos, Pest megye: „Én azt kérem a kormánytól és mindenkitől aki tehet ennek az útnak a fejlesztéséért, hogy lehetőség szerint a kitűzött terveknek megfelelően és határidőre készüljön el, hiszen nagyon régóta várunk erre az útra és ha ez megtörténik, akkor ennek a területrésznek a fejlődése, az a magyar gazdaság fejlesztéséhez nagyon sokban hozzá fog járulni.”

Az M4-es építése csak egy része egy nagyszabású programnak – erről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára is beszélt.

HOMOLYA RÓBERT közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, NFM: „A kormány döntésének megfelelően egy igen nagy ívű útfejlesztési program jött létre. Kb 2500 milliárd forint áll rendelkezésre most, amely ezeket  a célokat szolgálja és ennek eredményeképpen csaknem 900 km új gyorsforgalmi út  fog megépülni Magyarországon 2022-ig.”

2022-re szintet fog ugrani Magyarország – fogalmazott a szakállamtitkár. Az alapkőletétellel tehát hivatalosan és ünnepélyesen is elindult az M4-es gyorsforgalmi út építése.