Már a fiatalok is tudatosan pénzügyekben

1126

A középiskolások többsége jóval tájékozottabb a pénzügyek terén, mint ahogy azt mostanában hangoztatják. Háromnegyedük kap zsebpénzt, 86 százalékuk már gyűjtött nagyobb kiadásra, és a diákhitellel is tisztában vannak. Olyan pénzügyi ismeretek, fogalmak, tranzakciók tekintetében kevésbé tudatosak, amellyel még sohasem találkoztak. – sok más mellett ez is kiderült annak az eseménysorozatnak az elemzéséből, amelyen 600 középiskolás vett részt.

A Diákhitel Központ és a Pénziránytű Alapítvány által szervezett rendezvénysorozat interaktív tanórával várta a diákokat, amit egy nyilvános pódiumbeszélgetést követett. A projektnapot online kvíz show zárta. Az összesített válaszok érdekes eredményeket hoztak: kiderült többek között, hogy a fiatalok hasonlóan fontosnak tartják az önálló pénzkezelést, mint a pénzügyi tudatosságot. A megkérdezett középiskolások csaknem háromnegyede kap zsebpénzt, illetve keresett már munkával pénzt. Ezen kívül csaknem felének van bankkártyája vagy bankszámlája. A pénzügyi tudatosság területén jól szerepeltek a diákok, legalábbis abban a tekintetben, hogy elmondásuk alapján 86 százalékuk gyűjtött már pénzt nagyobb kiadásokra. Még ennél is több fiatal, 10 válaszadóból 9 gondolja azt, hogy fontos a pénzügyi ismertek oktatása a középiskolában. Az eredmények azt mutatják, hogy a diákok olyan pénzügyi ismeretek, fogalmak, tranzakciók tekintetében kevésbé tudatosak, amellyel még sohasem találkoztak, nincsenek a használatukat illetően személyes tapasztalataik. A legjobban az őket már középiskolásként érintő pénzügyi kérdésekre tudták a választ. Jól ismerték a diákhitel konstrukciókat és olyan, a pénzügyek kezelésének elengedhetetlen fogalmait, mint a különböző befektetések futamideje, a THM, vagy a biztosítások.