Már áll a város karácsonyfája

1165

Megérkezett a város karácsonyfája. A több mint 10 méteres lucfenyő a Sorház utcából érkezett a Szabadság térre. Ma már a fényfüzérek is felkerültek a fára, hamarosan pedig ünnepi ruhába is öltözik és így lesz az adventi ünnepségsorozat éke. Az ünnepi programok december 2-án indulnak, akkor gyúlnak fel az ünnepi fények a téren és persze a fán is.

Már áll a város karácsonyfája. Ide a Szabadság térre nem is olyan messziről, a Sorház utcából érkezett a fa. Már reggel 8 órakor felvonultak a kivágásában közreműködő szakemberek. Darus és emelős autó, rendőrség, közterületfelügylők segítettek abban, hogy minden zökkenőmentes legyen. Egy több mint 10 méteres lucfenyő lett a kiválasztott, ráadásul a sűrűbb fajta.

HERVAI GERGŐ megbízott főkertész: „A lucfenyők közül ez nem a ritka ágrendszerű, hanem a sűrű, tömött ágrendszerű és ami fontos, hogy teljesen körbe végig szimmetrikus. A kiemelés szempontjából pedig egyszerű volt a helyzetünk, hiszen egy szigetelt távközlési kábelt kellett leakasztani a ház faláról, tehát a daru így könnyen ki tudta emelni és bízom benne, hogy a téren majd gyönyörű szép  karácsonyi ékként fog díszelegni.”

Azt is pontosan lehet tudni, hogy hány éves a fa, hiszen kivágásánál ott volt, aki ültette.

ŐZE ALBERTNÉ: „Az én unokám 3 éves volt, amikor ez volt a család karácsonyfája, egy gyönyörű gyökeres fenyő és akkor kiültettük a kertbe, ő most 19 éves, tehát 16 éve, hogy itt nevelgettük, locsolgattuk, ápolgattuk.”

Már régóta terv volt, hogy a fenyőt felajánlja a városnak, hogy a Szabadság téren e körül gyűlhessenek össze az ünneplők. Aztán azonban a házat eladta. Így a végső döntést nem ő hozta meg. Az új tulajdonosok, Tóth Barbara és Dudás Róbert. Az ok a felajánlásra pedig leginkább az volt, hogy féltik a házat, főleg a legutóbbi vihar után attól, hogy esetleg az óriási fenyő kárt okozhat. De persze örömet is szerettek volna szerezni a városlakóknak.

TÓTH BARBARA: „Őszintén bevallom, hogy Robinak volt az ötlete, hogy felajánljuk a városnak, nagyon sajnálom, mert nagyon szép fáról van szó, ám rájöttünk, hogy így együtt ünnepelhetünk a várossal és jó dolgot teszünk.”

Természetesen ők és a ház előző tulajdonosa is elsőként látogatja majd meg a város fáját. Amit amilyen egyszerű volt kivenni, annyira nehéz volt szállítóeszközre rakni, hisz nagyon sűrű és szerették volna megóvni minden egyes ágát. A fa végül is nagyon gyorsan a Szabadság térre is ért. Ott jött a következő fontos és pontos munka. Megfelelő nagyságúra vágni a törzset ahhoz, hogy megfelelő ékelés után minden irányból legszebb formáját mutathassa majd az adventi díszbe öltöztetett városközpontban.