Megelőzés Napja a Kossuth téren

1083

Látványos bemutatókkal, ügyességi versenyekkel és KRESZ tesztekkel várták az Autómentes Napra a fiatalokat. A Kossuth téren rendezett program fő célja a megelőzés, a baj elkerülése. A gyerekek láthattak járőr kutyás –és intézkedéstaktikai bemutatót is, továbbá volt lehetőség a kerékpárok regisztrálására is.

Nagy érdeklődéssel szemlélődtek ma a fiatalok a Kossuth téren, hiszen számos izgalmas rendőrségi stand várta őket. Nagy volt a sor például a bűnügyi technikusoknál, ahol ujjlenyomatot adhattak a gyerekek, de sokan sorakoztak a rendőrség történeti kiállítás előtt és a pedálos gokartos autóknak is nagy sikere volt. Az Autómentes Nap köré szervezett programok célja a gondolatébresztés, valamint a különféle problémák megelőzése – mondta a kapitányságvezető.

TÖRÖK CSABA, kapitányságvezető, Ceglédi Rendőrkapitányság: ,,Aki esetleg rendőri eljárással kapcsolatban érintettek voltak tudják, hogy ez egy szükségszerű rossz hiszen, amikor megtörténik egy probléma meg kell oldani. De az a legjobb, ha senki nem válik áldozattá, vagy bűncselekmény elkövetőjévé. A rendezvény fő célja, hogy akik ide kilátogatnak ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban tudjanak itt a kollégáimmal, gondolatokat cserélni.”

Török Csaba arról is beszélt, hogy milyennek kell lennie annak, aki érdeklődik a rendészeti hivatás iránt.

TÖRÖK CSABA, kapitányságvezető, Ceglédi Rendőrkapitányság: ,,Aki abban gondolkodik, hogy rendészeti pályára készül nagyon fontos az, hogy fegyelmezett legyen a mindennapi életben, sőt a közösségben gondolkodjon. Egyébként ezek az alaki fogások ezt mintázzák, hogy az egyén tud közösségben hatékonyan dolgozni és fegyelmezett.”

A Bem József Műszaki Szakgimnázium és Szakiskola Rendészeti szakos diákjai is bemutatkoztak a rendezvényen. Manapság már nemcsak a fiúk, hanem a lányok körében is igen népszerű ez a hivatás.

PAP BERNADETT: ,,Ez állt hozzám a legközelebb, így igazából nem szeretek bezárkózni, szeretem a harcművészetet is és szerintem itt ki tudok teljesedni ebben.”

A programon volt járőr kutyás bemutató, amit mindenki csodálattal figyelt. A biztonságos közlekedést hirdetve kitelepült az egyik kerékpáros üzlet is. Náluk a biciklizéshez szükséges eszközökkel és nem mindennapi kerékpárokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.

NAGY FERENC, tulajdonos, CTM kerékpárbolt: ,,A sisak az elengedhetetlen. Minden egyes kerékpározónak azt mondom, hogy a biztonságos közlekedés, hogy legalább az ő fejméretéhez képest és attól függően, hogy milyen kerékpárt használ – közúton, erdőbe – ahhoz mérten kell sisakot nézni. Lehetőleg a sisak legyen felszerelve olyan biztonsági részekkel, melyek külön védik a fejet, tehát esetleg a hátsó kisagynál meg tudja húzni. Mindenféleképp olyan szakmai tanácsot kell kérni a kerékpárosoktól, amit ők ajánlanak.”

Az autómentes napon a kerékpárlopások megelőzése érdekében bicikli regisztrációra is volt lehetőség.