Nagy lehetőségek a MIRSÁVAL

861

Cegléden a normál tök, sütőtök feldolgozással, illetve a brokkoli, karfiol elő feldolgozásával indítana a MIRELITE MIRSA Zrt – hangzott el a tegnap – a Városfejlesztési Kft közreműködésével – szervezett fórumon. Jó alapot biztosítanak a környéken termett csonthéjas gyümölcsök is. A beszállítóknak biztos piacot és minőségi feltételek mellett kötött szerződést ajánl a cég – hangzott el a fórumon.

A ceglédi üzem indulásánál a Ceglédi és a térségi adottságokat, az itt termelt zöldségeket, gyümölcsöket szeretnék felhasználni – fogalmazott a cég igazgatósági elnöke.

DR. LOSÓ JÓZSEF, igazgatósági elnök, Mirelite Mirsa Zrt.: ,,Tehát Cegléden elindulnánk egy normál tök, sütőtök feldolgozással, lehetőség volna egy brokkoli, karfiol elő feldolgozási részre és a csonthéjas gyümölcsök képezhetik az alapot: kajszi, őszibarack, szilva, úgy tudom, hogy ezen a környéken nagy hagyománya van ezeknek a gyümölcsöknek.”

A MIRELITE MIRSA Zrt Cegléden kialakított gyártóüzeme nagyban segíti majd a város és a környék agrárgazdaságának fejlődését.

DR. LOSÓ JÓZSEF, igazgatósági elnök, Mirelite Mirsa Zrt.: ,,Amit mi tudunk kínálni az embereknek az a biztonság. Hiszen amúgy az időjárásnak amúgy is ki van téve a termelő, ami egy nagy bizonytalanság legalább szerződéses oldalról, a piacoldalról legyen biztonsága. Nagyon fontos az, hogy ha valaki előállít egy értéket, megtermel, hogy azt hogy tudja eladni. Hiába tudja valaki nagyszerűen megcsinálni a világ legjobb termékét, ha annak nem találja meg a piacát. Mi ezt kínáljuk. Biztos piacot.”

A szállítókkal a minőségi feltételek egyeztetése után elkészítik a szerződést és az árban is megegyeznek. A cég a beszállítást követő 30 napon belül mindig fizet – hangsúlyozta Dr. Losó József. A MIRELITE MIRSA Ceglédre településével kapcsolatban a polgármester, Takáts László is örömét fejezte ki.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Én bízom benne, hogy ezzel a kedvező lépéssel, hogy a MIRSA itt a ceglédi régi Vágóhíd épületegyüttesében fantáziát látott és elindult valami. Kicsit visszakaphatjuk a régi fényünket és nagyon sok ceglédi gazdálkodónak tud majd segíteni ez az üzem, ahogy itt elhangzott beszállításban, termesztésben, hiszen láthatjuk, hogy a vidékfejlesztési pályázatokban pontosan a kertészeti kultúrák azok, amiket nagyon támogatnak, hiszen nagyon nagy az élő munka igénye.”

Tehát mindenféleképp jót tesz majd a városnak a cég gyártóüzemének a kialakítása.