Nemzeti Értéktár Vetélkedő Cegléden

1539

Jászkarejenői és dánszentmiklósi általános iskola diákjai jutottak tovább a Nemzeti Értéktár Vetélkedő ceglédi középdöntőjéből. A végső megmérettetés február 18-án lesz. Az első három helyezést elérő csapat 500 ezer forint értékű elektronikai eszköz vásárlására szóló utalványt kap.

A Nemzeti Értéktár Vetélkedő célja, hogy a fiatalabb korosztály tagjai megismerjék a magyar kultúra értékeit.

MÄRCZ BALÁZS: ,,A Pest megyei Önkormányzat azért szervezi ezt a vetélkedőt, hogy a fiatalokat buzdítsa a nemzeti értékek megismerésére, megőrzésére és identitástudatot alakítson ki bennük, hogy később ezen értékek megőrzését továbbadják a fiatalabb generáció számára.”

A vetélkedőre a Pest megyei, illetve a budapesti általános iskolás felső tagozatosai, illetve középiskolás diákjai jelentkezhettek – folytatta. A verseny feladatai érdekesek és sokszínűek voltak.

MÄRCZ BALÁZS: ,,Próbáltuk úgy összeállítani ezeket, hogy lehetőleg megmozgassuk minden érzékszervüket – ha mondhatom így. Van benne egy kicsit Activity stílusú mutogatós feladat, van benne zenefelismerés, vannak kreatívabb mozaikkészítés feladatok és van nagyon sok olyan, ami kifejezetten az értékekre kérdez rá.”

Az általános iskolás csapatok közül 24 jutott középdöntőbe, melynek egyik állomása a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium volt, ahol az igazgató is köszöntötte a diákokat.

GULYÁS ZOLTÁN, igazgató, Kossuth Lajos Gimnázium: ,,Nagyon nagy dolog azt gondolom, amire ti vállalkoztatok ugyanis – azt mondjuk- hogy aki a múltját nem ismeri, annak nincsen jövője. Most ti kimagaslotok a társaitok közül abban, hogy sokkal jobban ismeritek a magyar kultúra történelem összefoglalóan a magyar értékek tárházát.”

A versenyt a zsűri egyik tagja, a Pest megyéért emlékérmes díjazott és múzeumigazgató, Reznák Erzsébet nyitotta meg.

REZNÁK ERZSÉBET, igazgató, Kossuth Múzeum: ,,Amikor én jártam iskolába, többek között ebbe a terembe is és ebbe az iskolába is, akkor a történelem füzetünk első oldalára azt íratta oda a történelem tanárunk: ,,A történelem az élet tanító mestere.” Hát ennél nagyobb bölcsességet én sem tudok nektek mondani, azt hozzátéve, hogy igen a történelem tanít bennünket arra, hogy okuljunk a sikerekből, okuljunk a kudarcokból.”

A ceglédi középdöntőből a  dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és a jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola csapata jutott tovább a február 18-ai döntőbe. A végső megmérettetés első három helyezettje 500 ezer forint értékben elektronikai eszköz vásárlására jogosító utalványokat kap.