Nemzetközi Tánctalálkozót tartottak Tápiószőlősön

1324

Nemzetközi Tánctalálkozót tartottak Tápiószőlősön. A nagysikerű rendezvényre évről-évre egyre több külföldi vendég érkezik. Így lehetőség nyílik a különböző országok néphagyományával, zenéjével és táncával is megismerkedni. A rendezvényen a falu 70. születésnapja alkalmából egy emlékoszlopot is állítottak.

Kezdetben csak egy-egy külföldi vendég volt, most már el lehet mondani, hogy igazi nemzetközi tánctalálkozóvá nőtte ki magát a tápiószőlősi rendezvény. Idén Észtország, Lettország, Törökország és Bulgária táncosai vendégeskedett a faluban.

VONNÁK LÁSZLÓ, elnök, HALESZ Tánc Egyesület: ,,Nagyon örülünk, hogy itt Tápiószőlősön ilyen tánc csoportokat láthatunk vendégül, hiszen gyakorlatilag a Balti-tengertől, a Fekete-tengerig mai Tápiószőlős lakossága, illetve a kedves közönségünk megismerkedhet ezeknek az országoknak néphagyományával, népzenéjével, gyönyörködhet néptáncokban, illetve láthatják a népviseletüket.”

Különleges ruhákat, fejdíszeket és kendőket viseltek a külföldi vendégek. Stábunknak a lettországi tánc egyesület vezetője beszélt öltözékükről.

KRISTINE JAUNBRUNA, Lettország: ,,Lettországban a hagyományos ruhák mindig az adott településre jellemző motívumokat és színeket tartalmazzák. Mi egy olyan helyiségből jöttünk, ami közel van a tengerhez, ezért a mi népviseleti ruháinkon a domináns szín a kék. A fejkendőt pedig akkor viseljük, ha már házasok vagyunk. A hajadon lányok fejdíszt viselnek.”

Táncaikban általában a szerelem, a munka és a gyerekszületés témáját dolgozzák fel. A 2009-ben alakult HALESZ Tánc Egyesület idén már nyolcadik alkalommal szervezete meg a tánctalálkozót. Ők egy magyar völgyi néptáncot mutattak be. A rendezvény nem csak a tánc, hanem a falu 70. születésnapjának ünnepe is volt, aminek tiszteletére egy emlékoszlopot állítottak.

CSIZMADIA VIKTOR, elnökségi tag, HALESZ Tánc Egyesület: ,,Az emlékoszlopot Kárpátaljáról és Délvidékről származó gyerekekkel közösen készítettük. Meg szerettük volna nekik mutatni, hogy milyen egy oszlop elkészítése. Egy széki fa faragó mesterrel, Fülöp János faragta ki szekercével és bárddal, a tábor keretén belül. Utána lett ez az oszlop itt felállítva Tápiószőlősön az összetartozás és az összefogás jegyében.”

A Nemzetközi Tánctalálkozó sikerét az is bizonyítja, hogy nem csak a helyiek, hanem a környező településekről is évről-évre egyre többen ülnek a közönség soraiban.