Rács mögött a rabló

699

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a fiatal nőt, aki november 18-án délelőtt ment be egy ceglédi ruházati üzletbe, és onnan egy női ruhát akart fizetés nélkül ellopni. Az üzlet tulajdonosa tetten érte és megpróbálta a ruhát elvenni tőle. F. Szilvia ekkor a sértettet meglökte és az üzletből – a nála lévő ruhával együtt – elfutott.

A ceglédi nyomozók azonosították, majd a város egyik utcájában fogták el a 19 éves nőt. A gyanúsított a rendőröknek hamis személyi adatokat diktált be, mint később kiderül azért, mert két körözés is volt kiadva ellene.  Ruházatának átvizsgálása során előkerült a lopott női ruha is, amelyet a rajta lévő ruhák alatt viselt. A rendőrök F. Szilviát gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság november 21-én előzetes letartóztatásba helyezte.