Régészeti leleteket találtak Cegléd mellett

1044

Árpád-kori település maradványaira leltek egy régészeti feltárás során Cegléd mellett. Néhány kemencét, házakat, valamint árkokat, kerámiákat és állatcsontokat is találtak az ásatás során. Ez még csak a kezdet, hiszen a régészek az M4-es autópálya új nyomvonalán végig haladnak a feltárással. Sok érdekes és régi leletre számítanak a kutatók.

Már október eleje óta zajlanak a régészeti munkálatok Cegléd és Albertirsa környékén. Mintegy húsz lelőhelyet kutattak ez idő alatt.

PATAY RÓBERT, régész, Ferenczy Múzeumi Centrum: ,,Több viszonylag jelentős emlék is előkerült. Például Albertirsa környékén egy szarmata temető, ami Krisztus utáni nagyjából a harmadik, negyedik századból származó szarmata temető sírjait tártuk fel. Valamint itt Cegléd mellett ahol állunk, itt pedig egy kora Árpád-kori településnek az emlékeit sikerült megtalálnunk.”

A régészeti munkálatokat mindig hosszas előkészület előzi meg. Már tavaly elkezdték a terepbejárást.

PATAY RÓBERT, régész, Ferenczy Múzeumi Centrum: ,,Ez úgy zajlik, hogy a szántott területeken a mezőgazdaságilag művelt területeken végigsétálunk és a földmunkák során a felszínre került leletanyagot, elsősorban a kerámiatörmeléket összegyűjtjük. Valamint bemérjük pontosan GPS-sel és ez alapján mondhatni elég nagy biztossággal meg lehet azt mondani, hogy hol találhatóak régészeti lelőhelyek.”

A ceglédi ásatásokon találtak néhány házat, kemencéket, valamint kerámiákat és állatcsontokat is.

PATAY RÓBERT, régész, Ferenczy Múzeumi Centrum: ,,A megtalált leleteket a Ferenczy Múzeum Központba fognak bekerülni. Nekünk a Ferenczy Múzeum Centrumnak itt Cegléden van egy régészeti raktárbázisa oda kerülnek be először is megtisztítják ezeket a leleteket, megmossák, majd restaurálásra és nyilvántartásba vételbe kerülnek.”

A feltárások tovább folytatódnak az M4-es új nyomvonalán. Ha kellő mennyiségű leletet találnak majd az ásatások során, akár még egy kiállítás is létrejöhet belőle.