Reggae Camp Cegléden

427

Idén Cegléden rendezték meg a nemzetközi hírű Reggae Camp fesztivált. Az ötnapos rendezvényre már a hetijegyből is több száz elkelt, a főnapon azonban több ezren is megfordultak a rendezvényen. Az ország minden pontjáról, sőt még külföldről is érkeztek érdeklődők.

Családok, gyerekek, felnőttek és idősebbek is ellátogattak az ötnapos Reggae Camp fesztiválra, melynek idén először Cegléd adott otthont. Az új helyszín rengeteg munkával járt a szervezőknek, de megérte – mondta Bodnár Tibor.

BODNÁR TIBOR, szervező, Ladánybene 27: ,,Nagyon sokan dicsérik a helyet, én magam még nem tudtam feldolgozni, mert annyi munkánk volt vele, én nem szórakozóként vagyok itt és így nehezebben fogom fel, de igyekeztünk a megszokott berendezést nagyjából hozni, ahogy mi megszoktuk régebben az előző években.  Annak is örült, mindenki, hogy kicsit hasonlít is a régire, meg annak is, hogy más egy picit, a tóval, az erdővel.”

A reggae zene nyugtatóan hat az emberekre, hiszen tempója a szív kiegyensúlyozott lüktetéséhez hasonlít – folytatta. Szeretet, béke, harmónia, pozitív gondolkodás, ez mind a Reggae Camp üzenete, amit évről évre szeretnének közvetíteni a résztvevők felé.

BODNÁR TIBOR, szervező, Ladánybene 27: ,,Nagyon sok negatív energia szaladgál a világban, Közép-Európában pláne, a reklámokból, a híradókból, mindenhol csak a feszültséget látjuk. Itt viszont nincs semmi ilyen és egy ilyen ellenpólust szeretnénk képezni, mert az energiák kioltják egymást a pozitív és a negatív energiák.”

A Reggae Camp egy igazi feltöltődés a fesztiválozóknak.

VETRÁB MERCÉDESZ, Százhalombatta: ,,Nagyon pozitív embernek tartom magamat egyébként is és igyekszem a jó dolgokat meglátni mindenben és ilyenkor a Camp kicsit segít abban, hogy még jobban el tudjak lazulni és itt tényleg nincs semmi gond, baj, itt csak arra koncentrálok, hogy pihenek és minden ,,happy”.”

De nem csak a rendezvény, hanem az új helyszín is elnyerte tetszésüket.

KIS LEVENTE, Kápolnásnyék: ,,A helyszín az nagyon király, főleg ez az erdő, ami itt van mellettünk. Itt van egy tó is, csodálatos és az erdőn átmászkálni esténként tényleg hatalmas élmény. Nagyon hangulatos, nagyon tetszik.”

Az öt nap alatt számos különleges program és nagyszabású koncertek várták a kikapcsolódni vágyókat. A csütörtöki napon például több ezer ember látogatott ki a  nagyhírű, fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Inner Circle zenekar koncertjére.