Rövid híreink

495

RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS

Orvosi rendelő felújítására nyújt be pályázatot Cegléd város önkormányzata. Sikeres elbírálás esetén a Kossuth Ferenc utca 17 szám alatti rendelők újulhatnának meg. A pályázat beadása volt az egyik téma, ami a rendkívüli testületi ülés összehívását indokolta. A képviselők döntöttek arról is, szintén pályázat útján igyekeznek forrást találni felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztésére is. A Ceglédi Vasutas Sport Egyesület 20.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatási kérelmet nyújtott be a Cegléd, Malomtó széli sporttelepen lévő birkózócsarnok felújítására, átalakítására és bővítésére. A kérelem szerint a projekt megvalósításához a meglévő 95 millió forint mellé további 20 millió forint összegű forrásra lenne szüksége.  Az Egyesület a támogatás folyósítását legkésőbb 2018. március 1-ig kéri egy összegben kiutalni. A testület jóváhagyta a kérelmet, azzal a kikötéssel, hogy minden – a későbbiekben üzemeltetésre, fenntartásra vonatkozó – kérdést tisztázni kell, mielőtt valódi pénzmozgás is történne.

FÓRUM A SZABADSÁG TÉR FELÚJÍTÁSÁRÓL

A Szabadság tér felújításának első üteméről tartottak egyeztetést a Városháza Kistanácstermében. A fórumra legfőképp a fejlesztésekben érintetteket várták, vagyis azokat, akik az Evangélikus bazársoron dolgoznak. Az önkormányzat célja egy olyan tér kialakítása a mezővárosi arculathoz és a városképhez jól illeszkedik. Az új közterület alkalmas lesz arra, hogy a város számára megfelelő, színvonalas központi teret biztosítson. A felújítás első üteme várhatóan augusztus végétől októberig fog tartani. A parkolókat átalakítják, valamint térkövekkel rakják ki az Evangélikus bazársor előtti területet is. Sőt egy elektromos autó töltő állomást is létrehoznak majd.

CSIRKÉKET VITTEK RÁSZORULÓ CSALÁDOKNAK

Tyúkokat osztott a Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Vállalkozói segítségével és Dr. Galambos Dezső közbenjárásának köszönhetően 150 csirkét oszthattak szét ceglédi családoknak.  Az Ugyerban indították a napot, de a város más részeibe is ellátogattak, hogy segíthessék a rászoruló családokat.

STREET FOOD FESZTIVÁL ALBERTIRSÁN

Újra Street Food Fesztivált rendeztek Albertirsán. A rendezvény alatt koncertekkel, különféle ételkülönlegességekkel, sertés-, marha-, szárnyas húsokból készült egyedi  finomságokkal várták a látogatókat és persze koncertekkel is.