Rövid híreink

1232

MEGJELENTEK A PÁLYÁZATOK

Itt a vége – megjelent minden vidékfejlesztési pályázat – írják az egyik országos portálon. A Miniszterelnökség megfelelve a kormány által kitűzött március végi határidőnek, a Vidékfejlesztési Program minden pályázati felhívását megjelentette. A kormány által kitűzött március 31-i határidőre sikeresen meghirdették a Vidékfejlesztési Program teljes hét évre vonatkozó keretösszegét. Így összesen 1294 milliárdos keret áll a mezőgazdasági termelők, termelői szövetkezetek, fiatal gazdák és szaktanácsadók rendelkezésére 68 pályázati felhívás formájában – írják az egyik országos portálon. A Vidékfejlesztési Program összes pályázati felhívása a szechenyi2020.hu weboldalon található.

SZOMBATON OLCSÓBB LESZ AZ ÜZEMANYAG

Aki teheti, inkább holnap tankoljon, hiszen a MOL bruttó 12 forinttal csökkenti a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát. A gázolaj és a benzin átlagára 349 forintra mérséklődik.  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a múlt hét elején hozta nyilvánosságra, hogy április 1-jétől a benzin jövedéki adója 5 forinttal, a gázolajé 10 forinttal csökken a tavaly elfogadott szabályozás nyomán, amely a kőolaj világpiaci árához köti az üzemanyagok jövedéki adójának mértékét.

DRÁGÁBB LEHET A HÚSVÉTI SONKA

Idén magasabb áron kerülhet a boltokba a húsvéti sonka – írja a Magyar Idők. Egy év alatt negyedével drágult a sertéshús, a kereskedőkön múlik majd, hogy a megnövekedett beszerzési költségből mennyit hárítanak át a vásárlókra. Jó hír azonban, hogy a gyártók a korábbinál jóval kisebb kiszerelésű termékkel is készülnek az idei szezonra, ezért a szűkebb pénztárcájú vevőknek sem kell lemondaniuk a jó minőségről.