Sikeres évet zárt a Református Iskola Tornaköre

1167

Idén is szép eredményeket ért el a Református Iskola Tornaköre. Tegnap a karácsonyi gálán a szülők is megnézhették mennyit fejlődtek gyermekeik az elmúlt időszakban. A tornakör csapatába egyébként folyamatosan várják az új jelentkezőket is.

Szülők, barátok, rokonok és ismerősök töltötték meg tegnap a Református Gyülekezeti Házat. A Református Iskola Tornakörének fiataljai bemutatták éves munkájukat és gyakorlataikat. Az elmúlt időszak eredményeiről az edző, Váradi László beszélt.

VÁRADI LÁSZLÓ, edző: ,,Teljesen átalakult a csapatunk annak ellenére nagyon jól szerepeltek, egy aranyérmet szereztünk most az őszi kupán és elhoztuk a legjobb sportoló díjat is, tehát egy külön díjat. Az Európa Bajnokságon szintén elhozták és a női párosunk tagja a Janka Európa Bajnokságon is elhozta, tehát benne volt abba a csapatba.”

Az ilyen alkalmak azért is jók, mert a gyerekek sokkal önfeledtebbek, hiszen szüleik, barátaik előtt szerepelhetnek. Ez felkészíti őket a versenyekre és a mások előtt való fellépésre. Váradi László nagyon büszke a fiatal tornászokra.

VÁRADI LÁSZLÓ, edző: ,,Majd januárban látunk neki a jövő évi terveket kidolgozni nem tudjuk még, az Európa Bajnoksághoz igazodunk állandóan. Idén lett volna Erdélyben jövőre úgy néz ki, hogy időben megint ott lesz nem tudjuk az már nagyon veszélyes anyagilag, tehát oda vagy szponzor kellene, vagy ha valamelyik szülő vállalja tehát ez a nehéz ebben a sportban, kevés a támogatás.”

A tornakörhöz egyébként bárki becsatlakozhat.

VÁRADI LÁSZLÓ, edző: ,,Várjuk mindig az újakat, a kezdők kb 30-an vannak, versenyzőknél is 20-25 általában. Mindenkit várunk be tudjuk osztani a kezdőkhöz, haladókhoz, vagy a versenyzőkhöz.”

A foglalkozások keddenként vannak és a kezdők is mindig kiemelt figyelmet kapnak – hangsúlyozta az edző.