Szociális kerekasztal a tragédiák megelőzéséért

1375

Egy törvénymódosítás szerint extrém időjárás esetén az illetékes miniszter úgynevezett vörös kód figyelmeztetést rendel el.  Az új eljárási rend most télen lép először életbe. Rendkívüli hidegben a nem hajléktalanokat segítő bentlakásos intézményeket is meg kell nyitni a hajléktalanok előtt, ha a diszpécserszolgálat jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszer már nem tud segíteni a rászorulókon – erről tartott ma megbeszélést a ceglédi szociális kerekasztal is.

A szociális kerekasztal – vagyis mindazok, akik bármilyen segítséget, ellátást tudnak nyújtani krízisidőszakban – összehívása minden évben megtörténik. Pontosan azért, hogy jó előre tájékozódasson mindenki a feladatokról és persze megosszák egymással a korábbi évek tapasztalatait.

HEGEDŰS ÁGOTA alpolgármester: „A mai napra hívtuk össze a szociális kerekasztal megbeszélést, melyet minden évben ebben az időszakban össze szoktunk hívni és az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyon fontos ez a megbeszélés. Azokat az érintettek hívjuk meg, akik tudnak jelezni  – egy jelzőrendszer van kialakítva – a krízis helyzetben lévő emberek sorsáról és ezért soha nem történt még nálunk fagyhalál vagy valamilyen tragédia.”

A szociális törvényben már szerepel, mi ennek a menete. Viszont most módosult is a törvény. A módosítás bevezette az úgynevezett vörös kód riasztást.

SZABÓNÉ KÖKÉNY ERZSÉBET intézményvezető: „Amelyben már nem csak a hajléktalan ellátásban szereplő intézmények azok akik befogadják az esetlegesen fedél nélkül élő embereket, hanem a bentlakásos intézményekre is vonatkozva is hoztak egy szabályozást. Nekünk jelenteni kellett, hogy a férőhelyeink mellett hány krízishelyzetbe került embert tudunk befogadni, ha kiadják ezt a riasztást.”

Ez egyébként akkor lép életbe, ha tartósan mínusz 10 fok alatt van a hőmérséklet. A Ceglédi Szociális Szolgáltató Szolgálat esetében három férőhely áll rendelkezésre riasztás esetén. De más intézmények is érintettek, ők is tájékoztatást kaphattak ma. De a megbeszélésen szó volt arról is, hogyan lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban segíteni abban az esetben, ha valaki azért van veszélyben, mert nincs vagy elfogott a tűzifája.