Telefont rabolt – előzetesbe került

1391

Előzetes letartóztatásba helyezte ma a járásbíróság azt a férfit, aki telefont rabolt egy sértettől még április közepén. A tápiógyörgyei férfi ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A férfit tegnap előtt fogták el a rendőrök.

Az eddigi adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 15-én.este megjelent egy tápiószőlősi presszó előtt és a sértettel előzetesen megbeszélt vásárlás ürügyén a sértettől átvette a tulajdonát képező mobiltelefont, amelyet a sértett kérése ellenére nem adott vissza, majd gépjárművel el akart hajtani. Ám a sértett a bal első ajtónyílásnál a karosszériába kapaszkodott, és a vádlott 60 méteren keresztül szállította, majd megállt. Az elkövető a sértett kezét a kormányról letaszította, majd ismét elindult a gépjárművel. A sértett sérülést nem szenvedett. A bűncselekménnyel a vádlott 35.000 Ft kárt okozott, mely lefoglalással megtérült. A járásbíróság úgy döntött a vádlottat előzetes letartóztatásba helyezi.