A Táncsics Iskola adhatott helyet idén is a Tiszán innen Dunán túl Országos népdaléneklési verseny megyei döntőjének. A versenyre majd 200 tanuló jelentkezett három korcsoportban és minden korcsoportban három kategóriában.
Hetedik alkalommal rendezték meg a Tiszán innen Dunán túl pest megyei népdaléneklési minősítő verseny megyei döntőjét Cegléden.
SOMODI RUDOLFNÉ igazgatóhelyettes, Táncsics Mihály Általános Iskola: „Ez számunkra nagyon fontos, hiszen ki más rendezhetné ezt a versenyt. Ez nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a népdal ünnepévé tehetjük ezt a napot minden évben. Hogy tényleg színvonalas legyen és nagy kedvvel jöjjenek ide a vendégek és a versenyzők, ahhoz sok munka és persze az anyagiak is kellenek. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk Fodor Gábor úrnak a Ceglédi Tankerületi Központ igazgatójának, munkatársaiknak, Arató Istvánnénak, Dr. Ferenczi Norbertnek, hogy segítettek bennünket és támogatták ennek a mai napnak a színvonalas megrendezését.”
Természetesen a ceglédi iskola is képviseltette magát. Majd 20 tanulóval. Sokszor értekmár el nagyon kiemelkedő eredményt a Táncsics iskola énekesei is. Köszönhető ez a több mint 60 éves ének zenei tagozatnak és azoknak a kiváló pedagógusoknak, akik elindították a zenei képzést Cegléden is. Ilyen nagyszerű pedagógus Béres Károly is, aki most is ott volt a zsűriben. A zenepedagógus elmondta: nem kétség és nem is kérdés, miért fontos a népdal a zenei oktatásban.
BÉRES KÁROLY: „Az az igazság, hogy a magyar zenei oktatás az a magyar népzenén és gyerek dalokon alapszik. Ezt Kodály és Ádám Jenő tanár úr dolgozták ki. Azt mondták, hogy ez a magyar zenei anyanyelv. Olyan, mint a beszélt anyanyelv, hogy az honnan indul, hova megy a magyar népzene, az a magyar zeneoktatásban az alapja minden szinten. A zeneiskolai szinten, a vokális és instrumentális szinten egyaránt.”
A verseny résztvevőit a ceglédi tankerület igazgatója és a Táncsics iskola intézményvezetője is köszöntötte. Az eseményről készült hosszabb tudósításunkat csütörtöki háttér magazinunkban láthatják.