Több tonnányi élelmiszert adományoz a Coop

1497

Idén csaknem 80 tonnányi élelmiszert adományoz a különleges ellátást igénylő gyermekeknek a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. Pest megyébe összesen 1281 gyermek részére juttatják el adományát. Ma például Pilisre érkezett élelmiszer a Gyermekotthonba.

Ma délelőtt a Pilisi Gyermekotthonba parkolt be a Coop Segély Alapítvány kamionja. Élelmiszert hoztak a gyerekeknek, de nem csak Pilisre, az ország 19 megyéjébe szállítanak adományt – mondta a sajtótájékoztatón a Coop Hungary Zrt. elnöke.

PEKÓ LÁSZLÓ, elnök, CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóság: ,,Létrehoztuk a Coop Segély Alapítványt, ezt az élet diktálta és hozta, akkor, amikor volt az árvíz, volt a vörösiszap-katasztrófa, akkor azt mondtuk igen is össze kell fogni és létre kell hoznunk az alapítványt, ezen keresztül segíteni. Azóta már segítettünk több területen is emellett, és segítjük azokat a fiatalokat, akiknek nincs lehetőségük esetenként, hogy a tanuláshoz legyen megfelelő forrásuk.”

A Coop igazgatósága 20 millió forint értékű, összesen 78 tonnányi alapélelmiszert ad. Pest megyében 13 tonnát adományoznak, melyből 1281 gyermek részesül. A kamionnal tejet, rizst, cukrot, lisztet, étolajat, tésztát és müzlit szállítanak.

PEKÓ LÁSZLÓ, elnök, CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóság: ,,Az, hogy mi élelmiszert hoztuk nem azt jelenti, hogy a gyerekeknek nem lenne meg minden, mi azért hoztuk az élelmiszert, hogy az ebből megtakarított összegből legyen lehetőség mást venni, kellemes pillanatokat, örömet okozni.”

A sajtótájékoztatón részt vett a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is. Czibere Károly úgy fogalmazott: a kormánynak minden olyan vállalat, minden olyan partner, szövetségese, aki folyamatosan küzd azért, hogy ma Magyarországon a gyermekvédelmi-, állami gondoskodásban levő gyermekek életesélyeit növelje.

CZIBERE KÁROLY, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár: ,,Ezért fontos, hogy polgármester asszony és kormánymegbízott úr is itt van, mert ők ezt jelképezik. Azt jelképezik, hogy a magyar társadalom nem hagyja magára ezeket a gyermekeket az intézményekben, hanem körülveszik őket. Jelenléttel, részvétellel, valaki például az adományával.”

Pilis polgármestere, Hajnal Csilla is örömét fejezte ki az adománnyal kapcsolatban.

HAJNAL CSILLA, polgármester, Pilis: ,,Itt sajnos vannak gyerekek, akik nem tudják úgy megélni az örömteli gyermekkort, mint mások mert sajátos nevelési igényükhöz plusz gyógypedagógus és egyéb szakmunkatárs szükséges hozzá, de itt mindent megtesznek ennek érdekében, hogy akik itt Pilisen felnőnek, boldog gyermekkoruk legyen. Erre a példa, hogy vannak gyerekek, akik itt élik az életüket tovább és vannak, akik itt dolgoznak az intézményben, ami szintén nagy boldogság számunkra.”

A sajtótájékoztatón jelen volt dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott is. Az intézményben élő gyerekek műsorral kedveskedtek a résztvevőknek. Utána pedig átadták az otthonnak az élelmiszereket.