Felújították a hidat

1106

Megújult a Lestánszki dűlő végében levő  híd. A régi faszerkezetes átjáró már balesetveszélyes volt és tavaly le is kellett zárni, így nagy szükség volt a felújítására. Most már nemcsak a gyalogosok és a személyautók, hanem a nagysúlyú mezőgazdasági járművek is áthaladhatnak rajta. A felújítás 4,2 millió forintba került.

Több lakossági bejelentés is érkezett, hogy rossz állapotban van a Lestánszki dűlőben lévő hír. Az önkormányzat  úgy döntött, teljesen felújítja a Kis-Gerjén átívelő régi faszerkezetes hidat.  Az átjárót – állapota miatt – tavaly le is kellett zárni, így nagy szükség volt a megújítására – mondta a polgármester.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Megkezdődött egy munka, amikor felújításban gondolkozunk, mindig hosszútávon szeretnénk tervezni, azt a meglevő hidat meg lehetett volna erősíteni, de azt sem műszaki állapotban, sem teherbírásban nem felelt volna meg az itt élők igényeinek, ezért úgy döntöttünk, hogy a felújítást megterveztetjük.”

Mostanra pedig 4,2 millió forintból elkészült a híd, melyen már nem csak a gyalogosok és személyautók közlekedhetnek, hanem a nagysúlyú mezőgazdasági járművek is. Ez csak egy állomás, a fejlesztések tovább folytatódnak ezen a városrészen is – hangsúlyozta Takáts László.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Szemben azzal, amit a körzet képviselője többször elmond, hogy erre a területre nem figyel oda a város, ezt szeretném visszautasítani. Furcsa erről beszélni olyankor, amikor a hídfelújításokat, útkarbantartásokat, vízelvezető árkok rendbetételét a város az adott évi költségvetésében fogadja el. A körzet képviselője nem szavazza meg rendről rendre ezeket a költségvetéseket ugyanakkor elmondja azt, hogy ő intézte el, ő tette ezt a körzetért.”

A polgármester úgy fogalmazott: valamennyi önkormányzati képviselőnek és a polgármesternek is az az érdeke, hogy a Cegléden élők gondjain segítsen. Az elért eredmények pedig nem egy embert dicsérnek, hanem az összefogást és a közös munkát – mondta.