Többpróba felkészülési versenyt rendeztek Albertirsán

810

A múlt héten pénteken Albertirsán a Magyar Atlétikai Szövetség  szervezésében többpróba atlétikai versenyt rendeztek, amelynek célja a szeptember 23-24-én Székesfehérvárott sorra kerülő újonc és serdülő ob-re való felkészülés volt. A CVSE Atlétikai Szakosztályát négyen képviselték – Keszthelyi Luca, Tóth Nikolett, Gál Fanni és Tóth Gergő – akik annak ellenére, hogy még a felkészülésük közepén járnak, nagyon szépen teljesítettek.

Keszthelyi Luca két versenyszámban is aranyjelvényes szintet ért el. A négypróba „A” variációjában (magasugrás, távolugrás, gerelyhajítás, 80 m-es gátfutás) 2202 pontot szerzett (az aranyjelvényes szint 1900 pont), valamint magasugrásban 161 cm-t ugrott (az aranyjelvényes szint 156 cm). Tóth Nikolett első gerelyhajító versenyén vett részt, s a 2. helyen végzett, míg öccse, Tóth Gergő  a négypróbára nevezett be az egy évvel idősebb újoncok közé, és a harmadik, bronzérmes helyen zárt nagyon szép versenyzéssel. Gál Fanni szintén négypróbában indult, de ő a „C” variációban (60 m-es síkfutás, ötösugrás, gerelyhajítás, súlylökés), és első többpróba versenyén szépen helytállt, 9 versenyző közül a 6. lett.

Többpróba felkészülési verseny, Albertirsa

Aranyérmes

Keszthelyi Luca, négypróba „A” (magasugrás 161 cm, távolugrás 451 cm, gerelyhajítás 29,19 m, 80 m-es gátfutás 13,6 mp)

Ezüstérmes

Tóth Nikolett, gerelyhajítás (23,36 m)

Bronzérmes

Tóth Gergő, négypróba (magasugrás 140 cm, gerelyhajítás 22,80 m, 80 m-es gátfutás 15.25 mp, távolugrás 3,90 m)

Négypróba „C”

6. Gál Fanni (gerelyhajítás 17,72 m, 60 m-es síkfutás 9,00 mp, ötösugrás 9,70 m, súlylökés 6,36 m)