Ülésezett a Baleset-megelőzési Bizottság

804

A tavasz beköszöntével fokozott figyelmet fordít a rendőrség a kerékpárosokra. Továbbá számos előadást tartanak a biztonságos biciklizéssel kapcsolatban – hangzott el a Baleset-megelőzési Bizottság legutóbbi ülésén. Az általános iskolákat és óvodákat járva kerékpáros ügyességi pályát állítanak fel. Így a fiatalok is elsajátíthatják a kellő ismereteket.

Ismét összeült a Baleset-megelőzési Bizottság. A tagok egyebek mellett egyeztettek az idei rendezvényekről és a közlekedésrendészeti feladatokról is. Hamarosan Majálist szerveznek a Kresz Parkban, ahol a baleset-megelőzés is szerepet kap. A gyerekek kerékpáros ügyességi pályán mérhetik össze tudásukat, valamint tesztlapot tölthetnek ki. Emellett szó esett az Oktatási Intézmények környezetében a forgalmi torlódások és a parkolási nehézségéről. Rimóczi Gábor, a Táncsics Iskola igazgatója a parkolási problémák mellett elmondta, hogy a gépjárművel érkező szülők, akik az iskola előtt kiteszik gyermeküket huzamosabb ideig állnak ott autóikkal. Ezzel pedig kisebb forgalmi torlódást okoznak az iskola előtt. Így a Piac utcában az erre való tekintettel szeretnének útburkolati jelet felfestetni, valamint a közút segítségével megállni tilos kiegészítő tábla kihelyezésére tett javaslatot az igazgató.

Ezen kívül egyeztettek arról is, hogy szeretnék most is megrendezni a tavaly nagy sikernek örvendő Kétkeréken Cegléden elnevezésű programot. De csatlakoznak majd az önkormányzat által szervezett rendezvényekhez, valamint egyéb felkéréseknek is szívesen eleget tesznek.