Ünnepeltek a vadászok

1364

Idén először a Kossuth Toborzón ünnepelték a Gerje-menti Vadásznapot is. Színes programokkal, solymász, szarvasbőgés bemutatóval és főzőversennyel várták a kilátogatókat. A vadászokat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is köszöntötte.

Volt egy időszak, amikor rengeteg problémával kellett megküzdeniük a magyar vadászoknak – mondta köszöntőbeszédében a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt.

SEMJÉN ZSOLT, miniszterelnök-helyettes: ,,Amikor pár évvel ezelőtt együtt elkezdtük a magyar vadászat becsületének helyreállítását és azt, hogy Magyarország újra vadászati nagyhatalom legyen. Hunor, Magortól kezdve, Szent Imre hercegen át, Fekete István koráig, akkor bizony nagyon nagy nehézségekkel kellett szembenéznünk.”

Azóta sok idő eltelt és sok jó eredményt tudhatnak magukénak a vadászok. A Vadásznapon a Gerje-menti Vadásztársaság elnöke is köszöntötte a kilátogatókat.

FEHÉR SÁNDOR, elnök, Gerje-menti Vadásztársaság: ,,Mindvégig aszerint dolgoztunk, ami miatt létrejöttünk többek között a leginkább egy ilyen rendezvény jelzi azt, hogy miért is jöttünk létre. Ugyanis itt azontúl, hogy a tagszervezeteink tagjai, a velünk együtt vadászók ünnepelhetnek egyet az év során, azontúl igyekszünk a vadászokon kívülállók számára is egy olyan lehetőséget nyújtani, egy olyan arcunkat mutatni, amivel közelebb kerülhetnek a vadászathoz, a vadászokhoz.”

De a város polgármestere, Takáts László is részt vett a programon. Beszédében úgy fogalmazott: Cegléd számára is kitűntetés, hogy a főtéren ünnepelték a 10. Gerje-menti Vadásznapot.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Máshogy ver a szív, amikor megszólal a vadászkürt, büszkén száll a szó, amikor a teríték ceremónián a vadásztársak tisztelettel beszélnek a vadelejtés körülményeiről. A vadászok közössége mellett az agrárgazdálkodók és természetvédők érdekeit is szem előtt tartóan működő a vadászati kultúrában és vadgazdálkodásban is példamutató Gerje-menti Vadászati közösségek jubileumi ünnepségét ezzel tisztelettel megnyitom.”

Az ünnepségen megszólaltak a vadászkürtök is. Továbbá átadták a kitüntetéseket és a díjakat. A résztvevőknek főzőversenyt is hirdettek, melyen finomabbnál finomabb vadakból készült ételekkel neveztek. A megmérettetést a Ceglédi Polgármesteri Hivatal gombás őzragu levese nyerte.