Utolsó útjára kísérték Tóth Istvánt

539

Utolsó útjára kísérték Tóth István Érdemes Művészt és Balázs Béla díjas fotográfust, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító és egyben legidősebb tagját. Tóth István a klasszikus fotográfia egyik utolsó mestere volt, 52 országban több mint 2200 kiállításon bemutatott képeit 327 díjjal jutalmazták. A fotóművészt az Újvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra.

Tóth István Nyáregyházán született 1923. július 26-án, még kisgyermek volt, amikor szülei Ceglédre költöztek. A fotóművész élete végéig ragaszkodott szeretett városához. Az elhunyt lelki üdvéért a szent misét Kiszel Mihály plébános mutatta be.

KISZEL MIHÁLY, plébános: ,,Elgondolkodtam az ő életén és az ő munkásságán, művészetén. Így fogalmaztam meg magamban, hogy látó ember volt. Nem csak nézett, mert ismerjük, hogy nézni és látni két különböző dolog. Ő látó ember volt. S had tegyem hozzá, hogy az ószövetségben a prófétákat hívták látóknak. Mert úgy tartották, hogy ők mélyebben látnak.”

Mindig a valóság mögé látott. Felismerte az emberekben rejlő Istent – fogalmazott a plébános.

KISZEL MIHÁLY, plébános: ,,Ha Pista bácsira gondolok, akkor így fogalmazom meg, hogy aki meglátta az Istent a teremtményeiben, aki mestere volt a sötétségnek és a világosságnak. Hiszem azt, hogy most megtalálta a szépségnek a forrását. Az emberi arcban megtalálta az Isten arcot.”

Tóth István a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító és egyben legidősebb tagja volt. A társulás is elbúcsúzott tőle.

,,Én részben a szövetség nevében, részben saját nevemben, mint jó barát búcsúzom Pista bácsitól, aki tényleg egy fantasztikus ember volt. Én 50 évvel ezelőtt kezdőként már tudtam, hogy ki a ceglédi Tóth István, már akkor legenda volt. azóta személyesen megismertem és változatlanul csak azt tudom mondani, hogy az egyik legnagyobb fotográfust és embert veszítettük el.”

A fotóművészt mindig a nyugalom és a bölcsesség vette körül. A város nevében Takáts László polgármester emlékezett rá.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Egy igazi ceglédi embertől búcsúzunk ma. Tóth István nemcsak beszélt arról, hogy mennyire szereti lakóhelyét, hanem úgy is élt és úgy is alkotott és ezt mindig bebizonyította számunkra. Szerette Ceglédet, mi pedig tiszteltük őt csodálatos pályafutásáért és azért, ahogy a városért élt. Nagyszerű embert, kiváló fotográfust veszítettünk el, akit jól ismertünk és a világ számos pontján felnéztek rá művészetéért.”

A fotóművész Cegléd díszpolgára és ez az elismerés nem múlik el halálával sem – fogalmazott a polgármester. Tóth Istvánt az Újvárosi Köztemetőben helyezték örök nyugalomra.