Várják a felajánlásokat

1401

Idén is lehetőségük van a vállalkozásoknak arra, hogy TAO felajánlásokat tegyenek. Ez pedig azért is nagyon fontos, mert ezzel a Gál József Sportcsarnok felújítását is segíthetnék – áll a városfejlesztési kft közleményében. Ha valaki a sportcsarnok felépítéséhez szeretne hozzájárulni, a férfi kosárlabda illetve a női kézilabda csapat számára ajánlja fel társasági adója egy részét.

 A vállalkozások dönthetnek úgy, hogy az évente befizetendő adójuk bizonyos százalékát nem társasági adóként fizetik be, hanem támogatást adnak ceglédi látvány csapat sportágaknak. Ám most nem csak a sportolókat segíthetnék ezzel.

SZEBENI DÁVID ügyvezető Ceglédi Városfejlesztési Kft: „Cegléden van egy nagy beruházás előkészítés alatt, ez a Gál József Sportcsarnok felújítása. Ezt az önkormányzat és két sportegyesület közösen készíti elő. A TAO felajánlásokra két sportegyesület gyűjt, a női kézilabdások és a férfi kosárlabdások. TAO forrásból illetve önkormányzati, állami külön támogatásból meg tud újulni ez a Sportcsarnok.”

Ez pedig azért is jó, mert méltó helye lenne ezeknek a sportágaknak illetve a szalagavatók miatt a fiatalok is még szebb emléket őrizhetnének nagy napjukról. De számos rendezvény, koncert helyszíne a sportcsarnok, közösségi színtér, fontos tehát, hogy megújulhasson – hangsúlyozta Szebeni Dávid.

SZEBENI DÁVID ügyvezető Ceglédi Városfejlesztési Kft: „Arra bátorítjuk a ceglédi vállalkozásokat, hogy ha megtehetik, hogy társasági adójukból felajánlást tesznek – ez nekik nem kerül semmibe, sőt kicsit jobban is járnak – akkor tegyék meg ezt a ceglédi csapatok részére, konkrétan a Kék Cápák Női kézilabda klub és a férfi kosárlabda egyesület részére.”

A két egyesület egyébként mindenféle adminisztrációt elvégez, a vállalkozásoknak csak az összeget kell megmondani és aláírni a szükséges dokumentumokat. De másként is segíthetnek a vállalkozók, illetve bárki más is. Hiszen most pénteken lesz a II. Városfejlesztési est. Pénteken este 7 órakor kezdődik. Ez egy jótékonysági rendezvény. A belépővel nem csak a vacsorát fizetik meg a felajánlók, hanem a jegy árában már benne van a támogatásuk is, amiből új kerékpártámaszok kerülhetnek ki a városba.

SZEBENI DÁVID ügyvezető Ceglédi Városfejlesztési Kft:  „Rekord számú támogatónk van, szerintem hasonló jellegű adakozásra még nem volt példa az önkormányzati berkeken belül, amikor például utcabútorra gyűjtöttünk volna. Ez is azt jelenti, hogy a ceglédi polgárok igenis szeretnének tenni és tevékenyen hozzájárulni a városuk szépüléséhez. Már sok felajánlás érkezett. Aki nem tud esetleg személyesen ott lenni, azok számára nyitott a támogató jegy lehetősége.”

Érdeklődni erről a Ceglédi Városfejlesztési Kft-nél lehet.