Városi Röplabda Bajnokság a Közgázban

1018

Városi Röplabda Bajnokságot rendeztek a Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumban. A megmérettetésen a Mezőgazdasági, a Kereskedelmi iskola, a Gimnázium és a Közgáz csapatai vettek részt. A legjobbak kupát, érmet és oklevelet kaptak.

A város több középiskolájából érkeztek csapatok a Röplabda Bajnokságra, amelynek ma a Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium adott otthont. Az intézményben már évek óta rendeznek hasonló versenyeket.

VÁRADI LÁSZLÓ, szervező: ,,Azt elmondhatom, hogy a gimnáziumban is nagyon népszerű, nálunk is az, mivel egymáshoz átjárunk. Most is, ahogy épp beszélgettünk a kollégákkal egymásnak a gondolatát már lassan ismerjük, tehát a gimis tudja, hogy üti a közgázos és fordítva. Nagyon népszerű mind a két iskolában, a többieknél nem tudom. Mikor a Mezgázban is tartottam órákat ott is az volt, szerintem még most is az.”

A bajnokság, a verseny, a csapat sport sok mindenre megtanítja a fiatalokat. Mindenféleképp előnyükre válik, ha rendszeresen megmérettetik magukat különböző versenyeken – hangsúlyozta Váradi László.

VÁRADI LÁSZLÓ, szervező: ,,Ez a versenyszellem kialakításában segít, illetve folytatása, mindennapos testnevelés és a mi csapatunk, a mi edzőnk, tehát a ,,mi tudat” kialakításában nagyszerű. Itt ha elmaradna egy röplabda én már másnap nem mernék bejönni. Tegnap is játszottunk, gyakoroltunk a mai napra, de már mondták ma is fogunk játszani? De mondtam nekik, hogy nekem is kéne pihennem egy picit.”

A versenyen a város középiskolásai vettek részt. A Mezőgazdasági, a Kereskedelmi iskolából, a Gimnáziumból és persze a Közgázból is indultak csapatok. A fiatalok már hónapok óta készültek a bajnokságra.

 KLÉMENT MÁRTON: ,,Egyértelműen az a célom, hogy megnyerjük és szerintem van rá esélyünk. Remélem nem úgy lesz, mint tavaly, mert a döntőig eljutottunk, de remélem meg tudjuk ismételni az őszi bajnokságot.”

Egy másik fiatal Kerekes Bianka pedig úgy fogalmazott, nem is feltétlen a győzelem, hanem a játék a lényeg.

KEREKES BIANKA: ,,10. óta röplabdázok, azelőtt nem nagyon érdekelt és 10. óta kezdtem el komolyabban.”

A mérkőzéseken szemmel láthatóan nagy volt a csapatjáték, a fiatalok mindent beleadva küzdöttek egymással.