Vendéggyőzelem

2261

A férfi kézilabda NB I-ben, vasárnap a Tatabányát fogadta a Ceglédi KKSE.

Villámrajtot vettek a vendégek. Gólokat szereztek lerohanásból és felállt fallal szemben is. Emellett keményen, agresszíven védekeztek, miközben kapusuk, Székely több alkalommal is nagyot védett. Igaz, sokszor a hazai lövők tették őt naggyá. Ezzel szemben Pallag a másik oldalon társaitól nem sok segítséget kapott. Mindez kezdésként sorban hat tatabányai gólt eredményezett, a Cegléd Perisic révén először a 9. percben, 0-6-os állásnál talált a hálóba. Később kiegyenlítettebb lett a játék. Sőt, 6-11 után Lepsényi nyitotta meg a vendéglátók egymás után dobott három góljának sorát, így 9-11-re alakult az állás.

Ekkor Vladan Matics időt kért. Hasznos, gyümölcsöző tanácsokkal láthatta el fiait, mert ezt követően az első félidő végéig már csak vendéggól esett. A küzdő felek között visszaállt az első percekben kialakult hatgólos különbség. 9-15 volt ekkor az állás. Fordulás után a Tatabánya magabiztosan tartotta előnyét. A Pallagot felváltó Bősz bravúrosan védett, ziccerek sokaságát is hárította, ami csak arra volt elég, hogy ne nőjön még jobban a hátrány. A Cegléd csak akkor tudta volna kétségessé tenni a látogatók győzelmét, ha játékosai a látottaknál kevesebbet hibáznak és kevésbé lett volna hullámzó a teljesítményük. Mint ahogy az edző, Nagy Károly fogalmazott: „ma nem voltunk méltó ellenfelek”.

A találkozó végeredménye 18-25 lett. A hazaiak 18 góljából Lászlai és Perisic 4-4, Andelic 3, Grbrovic 2, míg Bíró, Gidai, Lepsényi, Hódi és Szabó 1-1-et szerzett.