Vitézi rend tartott klubnapot Cegléden

1117

A pest megyei Vitézi Szék rendezett klubnapot Cegléden.  Család, munka, tanulás, hazaszeretet címmel Rihmer Aurél tartott előadást az érdeklődőknek. Előadásában beszélt arról is: mik a vitézi rend valódi céljai. Úgy fogalmazott: a rend sosem volt katonai szervezet, célja mindig a jutalmazás, az elismerés, a környezetéért tenni akaró emberek elismerése volt.

 Korondi Miklós volt az házigazdája annak az eseménynek, amelyre nem csak a vitézi rend tagjait, de leendő tagjait is várták.  A vitézi rend1920-ban Horthy Miklós kormányzósága alatt jött létre, bár nem ő volt az alapító. A rend  mostani előadásának pedig azért lett a témája a hazaszeretet és kultúra mert igazából ez a rend már megalapításakor sem katonai rend volt, hanem sok más mellett azért jött létre, hogy a háborúban helytállt emberek földhöz jussanak, oktatási kedvezményeket kapjanak, orvosi ellátásban részesüljenek.

V. ns. RIHMER AURÉL történész, a Kárpát-medencei Vitézi Rend főkapitánya: „A rendnek a mostani célja pedig igazából jutalmazni azokat az embereket, akik cselekednek a saját helyükön, egy szülész, egy település, amely helyrehoz egy várat, mint Füzéren például. Olyan embereket, akiket nem vesznek észre. Ledolgozzák az egész életüket és soha nem mondják nekik, hogy köszönjük. És azt vettük észre, hogy ez egy óriási hiány.”

 A vitézi rend igyekszik ezeket az embereket megkeresni és kitüntetni vagy a  rend tagjává fogadni. Ezzel is elismerve munkájukat

v. ns. RIHMER AURÉL történész, a Kárpát-medencei Vitézi Rend főkapitánya: „Emellett elindítottunk egy karitatív munkát is, ruhákat, bútorokat és egyebeket szállítunk. Előadásokat tartunk és különböző megemlékezéseken vagyunk még ott.”

Mint minden rendnél van egy nagy háttérbázis, ez kb 600 embert jelent. Ennél valamivel kevesebb a rend életében aktívan résztvevők száma. Most Cegléden pedig leginkább azokat várták, akik hamarosan a rend új tagjai lesznek.