Vízilabda OB I/B és utánpótlás

752

A hétvégén folytatódott a felnőtt férfi OB I/B-s bajnokság, ahol a ceglédi csapat a középházban a 9. helyért küzd. Szombaton a Honvéd vendégeként ugrott a medencébe az együttes, s gyenge játékának köszönhetően kikapott a vendéglátótól. A vereségre magyarázat az lehet, hogy a játékosok egy része érettségizett, a másik részének egyetemi vizsgái voltak és ezért az edzések a háttérbe szorultak. Reméljük, hogy a folytatásban a régi mentalitású csapatot látjuk.
Férfi vízilabda OB I/B
Racionet Honvéd – Ceglédi VSE 9:7
Ceglédi gólszerzők: Kiss Gyula 2, Simon Balázs 2, Práczky Károly, Bernula Gergő, Varga Márk.
A Rusorán Péter 2006 gyermekbajnokságban szereplő csapat szintén Budapesten szerepelt szombaton, a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában a Szombathely illetve az UVSE vendégeként. A Szombathely ellen jól kezdtek, csak a kidolgozott helyzeteket nem tudták kihasználni és az ellenfél a hibákat kihasználva kétgólos előnyre tett szert. A mérkőzés hátralevő részében nagy erőfeszítésbe került a kiegyenlítés és a vezetés átvétele. A szoros eredményt csak magának köszönheti a gárda, lehetett volna magabiztosabb is. Egy jó csapat ellen sokat ér ez a három pont.
Rusorán Péter 2006 gyermekbajnokság
AVUS – Ceglédi VSE 6:7
Ceglédi gólszerzők: Fábián Olivér 4, Kecskeméti Koppány 2, Gujka Dominik.
A második mérkőzésen, az UVSE ellen már az elejétől átvették a kezdeményezést és a vezetést is, amit magabiztosan meg is tartottak. A játék során kiemelkedő volt a védekezés és jó volt látni, ahogy a játékosok segítették egymást.
Rusorán Péter 2006 gyermekbajnokság
Ceglédi VSE – UVSE 6:4
Ceglédi gólszerzők: Kakuk Ákos 2, Fábián Olivér, Kecskeméti Koppány, Konfár Dániel.
A hétvége lezárásaként az LSU-10 gyermekbajnokságban szereplő csapat ugrott vízbe az YBL vendégeként Budapesten. A mérkőzés sajnos nem úgy sikerült, ahogy tervezték és ahogyan készültek rá.
LSU-10 gyermekbajnokság
YBL WPC – Ceglédi VSE 11:6
Ceglédi gólszerzők: Rétyi Roland 4, Bori Noel, Szondi Szép Marcell.

2018. május 19-én 11 órai kezdéssel a férfi felnőtt OB I/B-s gárda az egri Eszterházy Károly ESC-t fogadja.