Amiért a Fidesz a 2018-as év költségvetését támogatta

1046

„Ez egy előremutató, teljesíthető költségvetés, melyben a 2017-ben elindult fejlődési tendenciák folytatódni fognak.”  -így fogalmazott a Fidesz helyi szervezetének elnöke a mai testületi ülés után. Hörömpő Annamária sajtótájékoztatón fejtette ki, miért támogatták a ma testület elé kerülő költségvetést.

Fejlesztések, utak, járdák, dűlők, közterületek, közbiztonság, ingatlan bővítések, bérnövekedés – mind fontos és kiemelendő témák a ma elfogadott költségvetésben, fogalmazott a párt helyi elnöke. 2018 a családok éve lesz, Cegléden is több jut a családoknak, hiszen a város által foglalkoztatottak körében átlagosan 10% béremelést biztosítunk, ami legalább 7%-os reálnövekményt fog eredményezni.

HÖRÖMPŐ ANNAMÁRIA elnök Fidesz helyi szervezete: „Folytatódik az állami normatíva szerinti gyermekétkeztetés. A rászoruló gyermekek továbbra is ingyen étkezhetnek még nyári szünidőben, iskolai szünetben is. Amit nagyon fontosnak tartok kiemelni a város költségvetéséből, az az hogy a tavalyi évhez képest dupláját fogjuk tudni fordítani utak, közterületek, járdák felújítására és önmagában a fejlesztésekre.”

Pályázati forrásból tervezik több mint 100 millió Ft értékben a külterületi dűlőutak felújítását – hangsúlyozta Hörömpő Annamária.

HÖRÖMPŐ ANNAMÁRIA elnök Fidesz helyi szervezete: „15 millió Ft-ot költünk közvilágítás fejlesztésre, aminek több mint fele külterületekre fog esni és ha már közvilágítás, akkor beszéljünk egy pár mondatot a közbiztonságról is. A közbiztonság növelése kapcsán több mint 10 millió forinttal tervezzük növelni térfigyelő kamera rendszereket.”

Ez egy előremutató, teljesíthető költségvetés, melyben a 2017-ben elindult fejlődési tendenciák folytatódni fognak.