Az éves adatokat értékelték

939

Bár a megyében összességében nőtt a személyi sérüléses balesetek száma, Cegléd területén csökkenést mutatnak az adatok – hangzott el tegnap a városi Baleset-megelőzési Bizottság Ülésén. A felmérésekből az is kiderül, hogy még mindig a gyalogos és kerékpáros balesetek vannak nagyobb számban. A rendőrség a különböző prevenciós programjain keresztül próbálja csökkenteni a balesetekeket.

Az idei évben kifejezetten a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésével voltak elfoglalva Pest megyében a rendőrök. Hiszen az elmúlt évben növekedett a két célcsoport baleseteinek a száma – mondta Nádházi Brigitta, rendőrszázados.

NÁDHÁZI BRIGITTA, r.százados, csoportvezető, Pest megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési: ,,Egy konkrét programtervet adtunk ki ezen közlekedői csoporttal szemben, hogyan ellenőrizzük, hogyan javítsuk ezeket az adatokat. Sajnálatos módon a gyalogosokat érintő balesetek közül a halálos kimenetelű balesetek Pest megyében duplájára emelkedtek, ami óriási növekedés. Úgy hogy még az év hátralévő részében is ezzel a két közlekedői célcsoporttal vagyunk elfoglalva.”

A balesetek megelőzésére nagyon sok prevenciós programja van a rendőrségnek – folytatta.

NÁDHÁZI BRIGITTA, r.százados, csoportvezető, Pest megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési: ,,Már korai gyermekkortól kezdődően, óvodáskorosztálytól általános iskola alsó tagozatosain, majd felső és középiskolásokat érintve a felnőtt korosztályt is szeretnénk megcélozni. Különböző rendezvényeken, ugyanígy városi rendezvényeken, falunapokon, családi napokon vagyunk jelen. Illetve még a szépkorúak, akikkel sokat kell foglalkoznunk, hiszen az őket érintő gyalogos balesetek száma is elég magas.”

A balesetek számát tekintve Cegléd helyzetéről Nagy László számolt be.

NAGY LÁSZLÓ,r.alezredes, osztályvezető, Közlekedésrendészeti Osztály: ,,A mai napirendi pontunkat figyelembe véve azzal kezdeném talán, hogy a baleseti helyzetünk a határon táncol a tavalyi évvel.”

A legtöbb baleset a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban történik. Ezek csökkenéséhez fokozott közterületi felügyeletet biztosítanak a városban. De a megelőzésben nagy szerepet játszanak a különböző rendőrségi programok is – mondta Szilágyi Sándor rendőralezredes.

SZILÁGYI SÁNDOR, ny.r. alezredes, bűnmegelőzési előadó: ,,Ennek érdekében létrehoztunk egy úgynevezett rendőrségi történeti kiállítást. Ez gyakorlatilag bábukat foglal magába, régi egyenruhákat, hatástalanított fegyvereket. Az ötlet onnan jött, hogy én nagy gyűjtő vagyok. Ezekkel szoktunk elmenni iskolákba, fesztiválokra, rendezvényekre. Ez egy jó alap arra, hogy megszólítsuk az embereket, családokat és ha már ott vannak, akkor tudunk mindenről beszélni. Bűnmegelőzésről, balesetmegelőzési tevékenységről.”

A Baleset-megelőzési Bizottság ülésén kitértek a téli időjárás viszontagságaira is, a fagyra és a korai sötétedésre. Kérik a közlekedőket, hogy fokozott felkészültséggel és figyelemmel legyenek ebben az időszakban.