Az utánpótláscsapatoknál is kitavaszodott

503

A ceglédi labdarúgó utánpótlás szerencsés korcsoportjai a hétvégén már bajnoki mérkőzéseket vívtak, míg négy korosztály szabadnaposként kezdte a tavaszt, így ők egy héttel többet töltöttek a felkészülés gyötrelmeivel.
MLSZ II. U15 Közép-keleti csoport
Ceglédi VSE – Dunakeszi VSE 1-4 (1-1)
CVSE: Gavaldik Balázs, Zsemlye Péter, Fömötör Balázs, Kriss Máté, Szaniszló Gergő, Barna Máté, Kovács Kolos, Szabó Kristóf, Valkai Zsolt, Takács Péter, Szigmund Bence, Ferencz Hunor, Rimóczi János.
Ceglédi gólszerző: Takács Péter.
Jók: Gavaldik Balázs, Kovács Kolos, Takács Péter.
Szabó Levente edző: A tavaszi szezont hazai pályán kezdtük, de sajnos csapatunk sérülésekkel és betegségekkel küzd, így az amúgy sem bő keretünk eléggé megfogyatkozott. Az első félidőben még tudtuk érvényesíteni az akaratunkat, de ennek ellenére az ellenfelünk szerezte meg a vezetést, s a félidő vége előtt sikerült kiegyenlítenünk. A szünetben két kényszercserét is végre kellett hajtanunk sérülés miatt. Ezután nem tudtuk a játékunkat játszani, kapkodtunk, az ellenfelünk pedig kihasználta a hibáinkat. Biztos vagyok benne, ha betegeink, sérültjeink felépülnek és tanulunk a hibáinkból, sokkal jobb teljesítményre leszünk képesek.
MLSZ II. U14 Közép-keleti csoport
Ceglédi VSE – Dunakeszi VSE 1-2 (0-0)
CVSE: Virág Levente – Fityó Bence, Mocsári Zétény, Labancz Zoltán, Révész Levente, Olgyay Benjámin, Klimász Kevin, Szegedi Levente, Baunoch Bálint, Konrád Ákos, Sebők Barnabás.
Cserék: Pálfalvi Miklós, Gál Zsombor, Budavári Zsombor, Sebella Máté.
Ceglédi gólszerző: Baunoch.
Jók: Olgyay, Virág.
Gál Zoltán edző: Az őszhöz képest egy sokkal magabiztosabb Dunakeszi ellen játszottunk, ami eléggé meglepte a csapatunkat. Az első félidőben mind a két oldalon megvoltak a lehetőségek, azonban gól nem született. A második félidőben is akadtak nagy helyzetek itt is, ott is, de mi kaptunk gólt, amit 2 perccel később egy újabb követett. Az utolsó percekben a kezünkben volt az irányítás, de későn kapcsoltunk. Ha egész meccsen úgy játszunk, mint az utolsó percekben, akkor simán megnyerhettük volna a mérkőzést. Sajnálom, hogy ilyen rosszul indultunk, de legalább azt tudjuk, hogy miben kell nagyon sokat fejlődnünk…
Angyalföldi sportközpont, U9, Kölyökliga, 1. forduló
BSE Palóc Farkasok – Ceglédi VSE 3-3 (3-1)
III. Ker. TVE – Ceglédi VSE 2-8 (1-5)
CVSE: Rapi Gergő, Hamza Martin, Papp Richárd (1), Ferencz Viktor (2), Lisóczki Csongor (5), Kis Dominik (1), Szendrei Patrik (2), Krajcz Máté.
Cseh Norbert edző: Elkezdődtek a Kölyökliga tavaszi küzdelmei, ahol két mérkőzést játszottunk. Mindkét mérkőzésen remek megoldásokat láttam, támadásban és védekezésben is. Az első mérkőzésen még hadilábon álltunk a szerencsével – háromszor is felső léc mentette meg az ellenfelet a góltól, és öngólt is vétettünk, ráadásul két gólunkat is érvénytelenítette utólag a játékvezető. A második mérkőzésen viszont még nagyobb energiákat mozgósítva a srácok megérdemelt, fölényes győzelmet arattak. Gratulálok a jó kezdéshez, szép volt srácok!
Angyalföldi sportközpont, U8, Kölyökliga, 1. forduló
Szent Pál Akadémia HSE – Ceglédi VSE 5-3 (3-1)
Ceglédi VSE – III. Ker. TVE 2-7 (1-4)
CVSE: Berényi Lóránt, Ipolyi Áron, Katatics Konrád, Rózsavölgyi Ádám, S.Tóth Darell, Szunyog Gergő, Stefanucci Ferenc Marco, Kocsis Miklós.
Jók: Kocsis (3), Stefanucci (1), Ipolyi (1), Berényi.
Klemenc Attila edző: Sajnos nem úgy kezdtük a tavaszi idényt, ahogy szerettük volna. Régen játszottunk a szabadban mérkőzést, és ez meg is látszott a fiúkon. Voltak hiányzóink is, betegség miatt, de ettől függetlenül játszhattunk volna bátrabban is… Kicsit félve léptünk pályára és ezt ki is használta mindkét ellenfelünk. Mire megszoktuk a mérkőzéshangulatot, már mindkét meccsen hátrányba kerültünk. Ahhoz, hogy ilyen meccseken nyerni tudjunk, még nagyon sokat kell dolgoznunk, de előttünk az egész tavaszi idény.