Balesetmegelőzés a cél – Kétkeréken Cegléden

756

Kétkerekű járművek vezetőinek tartottak prevenciós napot a Műszaki Vizsgálóállomáson. A Ceglédi és a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által szervezett rendezvényen lehetőség volt a kerékpárok regisztrálására és a motorok átvizsgálásra is. De ügyességi versenyen és KRESZ teszten is megmérettették magukat a kilátogatók.

A hideg, szeles idő ellenére is sokan kilátogattak a Kétkeréken Cegléden elnevezésű prevenciós programra. Rendőrök, civilek, motorosok és kerékpárosok töltötték meg a Dohány utcai Műszaki Vizsgálóállomást. A hangsúly a balesetmegelőzésen van – mondta Szabó Zoltán.

SZABÓ ZOLTÁN, r. százados, közlekedési osztály mb. vezetője: ,,Sajnálatos módon visszatértünk ahhoz, ami egy pár éve volt, melyben a kerékpárosok akkor sérültek meg, amikor figyelmetlen jármű vezetője kinyitotta az ajtaját ezzel fellökte a kerékpárost, melynek következtében korábban volt már belőle halálos közlekedési baleset. Most egy súlyos közlekedési baleset történt, melyben egy kisgyerek koponyája sérült súlyosan, úgyhogy erre hívnánk fel a járművezetők figyelmét. Azt szeretnénk elérni náluk, hogy ne bal kézzel nyissák ki az ajtót, hanem jobb kézzel és akkor már önkéntelenül is belenézünk a visszapillantó tükörbe és látjuk azt, hogy kerékpáros érkezik mögöttünk.”

A rendezvényre számos programmal készültek a szervezők. A kerékpárlopások megelőzése érdekében lehetett regisztráltatni a bicikliket, továbbá a kilátogatók motorjait műszakilag is átvizsgálták. A gyerekek különböző közlekedéssel kapcsolatos teszteket tölthettek ki, valamint az ügyességi pályán versenyezhettek is. Az egyik fiatal résztvevő a pálya nehézségéről beszélt.

ANTAL ÁKOS: ,,Nehéz nagyon, a derékszög az szinte senkinek nem ment. Volt egy olyan hely, ahol meg kellett fogni egy fatömböt és át kellett vinni máshová. Az is nagyon nehéz volt, de volt benne egy pár könnyebb feladat is, meg nehezebb is volt.”

A rendezvényen részt vett az egyik autósiskola oktatója is, ő arról beszélt, hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből jó motoros legyen.

GYURINKA RÓBERT, Gyurinka Autósiskola: ,,Előrelátás, az nagyon fontos, illetve fontos a helyes kanyarodási technika. Nagyon sok motorosnál tapasztalom, hogy akik már motoroztak és jönnek képzésre – sajnos jogosítvány nélkül is sokan közlekednek – hogy mekkora tapasztalatra tesznek szert és utána ráébrednek, hogy valójában mit is csináltak az utakon, tehát nem jól jártak el.”

Nemcsak a kerékpárosok, a motorosok is végig mentek az ügyességi pályán. A legjobban teljesítők közlekedést segítő ajándékokat vehettek át.