Cegléden forgatott az M4 Sportcsatorna stábja

1327

Cegléden forgatott az M4 Sportcsatorna stábja. A Ceglédi Első Sor Kerékpáros Sportegyesület és a triál bajnok Hege segítségével szeretnék bemutatni a várost. Azt, hogy milyen kerékpáros szemmel. A riport március 14-én kerül adásba az M4 csatornán.

Nagy volt a készülődés a város egyik cukrászdája előtt, hiszen épp a Ceglédi Első Sor Kerékpáros Sportegyesülettel forgatott az M4 Sport stábja. A csatornán már évek óta működik egy szabadidős magazin – Kerékpártúra címmel -, melyben igyekeznek az ország különböző részeit kerékpáros szemmel bemutatni. Most Ceglédre esett a választás – mondta a műsorvezető.

KOLOZSI KILIÁN, műsorvezető, M4 Sport: ,,Próbálunk olyan helyszíneket keresni, ami egy picit színesíti ezt a műsort. Így van benne egy kicsi gasztro, most is épp egy cukrászda előtt vagyunk, a ceglédieknek talán ismerős ez a cukrászda, de megnézzük a Sportmúzeumot és bemegyünk egy kerékpárüzletbe is, ahol átnézzük technikailag hogyan kell felkészíteni tavaszra a bringákat és a ceglédiek szeretett sportolóját Hegét is meglátogatjuk.”

A műsor célja, hogy a kerékpáros turizmust népszerűsítse, hiszen bringázni jó, ráadásul a fizikumot is építi.

KOLOZSI KILIÁN, műsorvezető, M4 Sport: ,,A bringán eltöltött jó szórakozást próbálja propagálni. Úgy, hogy közben bemutatjuk, hogy Magyarország igen is szép és bármilyen tájára érdemes elmenni. A hegyre, völgyre azért, mert ott az a kihívás, Ceglédre pedig azért, itt nem kell nagyon tekerni, viszont annál jobban haladunk.”

Bár a helyi kerékpáros sportegyesület tagjai kicsit átfagytak a forgatás alatt, mégis örömmel vették a felkérést. Györe Szabolcs az egyesület céljáról beszélt.

GYÖRE SZABOLCS, Ceglédi Első Sor Kerékpáros Sportegyesület: ,,Egy fiú alapú baráti társaság, de hölgy tagjai is vannak már. Elsősorban a kerékpározás élménye, köt össze bennünket, ez az elsődleges cél, de úgy voltunk vele, hogy az utókornak is hagyjunk valamit, ezért elkezdtünk utánpótlás neveléssel foglalkozni.”

Továbbá különböző rendezvényeket szerveznek a városban. De arról is beszélt, hogy Cegléden a kerékpáros sportkultúra még kialakulóban van, de a közlekedés terén már az élen járunk. Hiszen mintegy 25 ezer bicikli van a városban.

GYÖRE SZABOLCS, Ceglédi Első Sor Kerékpáros Sportegyesület: ,,Jelenleg kedvezően áll a városvezetése hozzánk, illetve az egész kerékpáros közösséghez. Első körben megtörténtek a kerékpárutak felújításai, legalább is ott, ahol már nagy szükség volt erre, attól függően, hogy a költségvetési keret mit engedett. A felfestéseket megerősítették, a táblákat kiigazították és idén kezdik a kerékpárutak építését is. A Felszegi útról összekötik a Széchenyi utat a Pesti úttal, ott egy teljes új kerékpárút létesül. Nekifognak a felüljáró mellett egy könnyű szerkezetű kerékpáros átkelőhely létrehozásának.”

Valamint a Külső-Kátai útról egészen az Ipartelepig fog vezetni majd a kerékpárút – mint mondta – hogy az ott dolgozók is biztonságosan közlekedhessenek. A forgatás egyébként az egész napot igénybe vette. A riport március 14-én kerül adásba az M4 Sportcsatornán.