Ételt osztott a HISZ

971

100 adag babgulyást osztott ki tegnap az Ugyerban a Hit Gyülekezete Ceglédi Szervezete. Az iskola mellett várták elsősorban a gyerekeket, de persze a családokat is.  A rendszeres ruhaosztás mellett ilyen akciókkal is igyekeznek minél többször segíteni – mondta a szervezet ceglédi vezetője.

Csemőben, ellenőrzött konyhában főtt babgulyással várták a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának önkéntesei, hogy véget érjen az iskola és megérkezzenek a gyerekek. De már családok is várták az iskola mellett, hogy elkezdődjön az ételosztás.

KELEMEN IMRE vezető HISZ Ceglédi Szervezete: ,,Hoztunk 100 adag babgulyást, nagyon sűrű és nagyon tápláló. hoztunk kenyeret mellé és nagyon jó szívvel adjuk a rászoruló gyerekeknek, akik itt tanulnak. Kaptunk egy névsort, de ha a többieknek is jut, akkor nagyon szívesen adunk belőle. A szeretetszolgálat önként és jó szívvel adja ezt.”

A Hit Gyülekezet által összegyűjtött adományokból szerzik be az ételeket. Legyen az tartós élelmiszer vagy éppen ebben az esetben főtt étel.  Igyekeznek minél több adományt összegyűjteni, hogy minél többször segíthessenek, mondta a HISZ ceglédi vezetője. Az emberek pedig mindig nagyon szívesen és örömmel, de némi csodálkozással fogadják.

KELEMEN IMRE vezető HISZ Ceglédi Szervezete: ,,Meg vannak döbbenve, hogy ingyen adjuk, hiszen a mai világban ritka az, hogy ingyen adnak valamit. De mi ezt jó szívvel tesszük, mi a jó Isten eszközei vagyunk. Önként és jó érzéssel adjuk.”

A HISZ Ceglédi önkéntesei még ételhordóval is készültek, hogy az edényhiány se okozzon gondot és valóban célba érhessen a 100 adag étel.