Évindító találkozó

1035

Vacsorával egybekötött találkozót tartott az újjáalakuló Ceglédi Gazdakör. Szeretnék, ha még szorosabb lenne a kapcsolat a gazdák között és persze az új vezetőség igyekszik időről időre olyan programokat szervezni, amivel segíteni is tudja őket. Most azonban inkább a kikapcsolódásról szólt az est.

Tavaly októberben tartott tisztújító ülést a Ceglédi gazdakör. Akkor a tagok úgy döntöttek, az elnökség tagjailesz: Bíró György, Kovács Sándor, Marosi Roland és Takátsné Györe Anett. A  szervezet új elnöke pedig Klément György lett. Az új elnökség pedig igyekszik megújult alapokra helyezni a gazdakör működését. Felfrissíteni és minél több fiatal gazdát is köreikbe hívni. És tartalmas programokat szervezni. Ezt az évet is egy ilyennel kezdték.

TAKÁTSNÉ GYÖRE ANETT alelnök, Ceglédi Gazdakör: „Kezdjük egy – jó magyar szokásnak megfelelően – vacsorával, mi mással kezdhetnénk. És természetesen minden hónapban van gazdaköri ülés, amikor vendégeket, előadókat hívunk. Már ebben az évben is volt, például adótanácsadó személyében és ezzel próbáljuk segíteni a gazdáknak a működését, illetve az ismerettség ebben az esetben nagyon sokat tud segíteni a gazdák körében. ha egymással is tudnak beszélni és egy egymást ismerik.”

Persze ehhez meg kell találni a kapcsolatot és az utat a gazdákhoz. Ez azért nem egyszerű feladat, mert a sok munka mellett kevesebb idő jut az ilyen programokra. De mindent elkövetnek, amit lehet – mondta Takátsné Györe Anett.

TAKÁTSNÉ GYÖRE ANETT alelnök, Ceglédi Gazdakör:  „Többek között a falugazdászok is segítenek, az ő segítségükkel tudtuk meghívni most is a gazdákat és majd utólag tudjuk elmondani, hogy sikerült megoldani. Most mindent bevetünk, amit tudunk.”

Az esten a vacsora is egy kitűnő és jól működő kapcsolat példája volt. A gazda és a vadásztársadalom együttműködés nem kérdéses, mondta Cseh György, aki a Rákóczi vadásztársaság tagjaként és a Rákóczi földtulajdonosi közösség elnökeként járt közben azért, hogy vadétel kerülhessen terítékre.Természetes olyan, aminek szezonja van.

CSEH GYÖRGY elnök Ceglédi Rákóczi Földtulajdonosi Közösség: „Őzet szabad még vadászni, az őz tarvadat, neki van még szezonja februárban – a vaddisznó és egyebek mellett, csak ahhoz sokkal nehezebb hozzájutni, mert sokkal nehezebb meglőni a disznót. És ezért őzpörkölt készül őztarvadból.”

A különleges vacsorán túl még kulturális műsor is várta a gazdákat. A találkozónak helyet adó Táncsics iskola egykori és jelenlegi diákjai mutattak be zenés műsort.