Festésre és lambériára fordítják a bál bevételét

2292

Aulafestésre és lambéria cserére fordítják a Várkonyi bál bevételét. A hétvégén tartott rendezvényre 200 vendég fogadta el a meghívást. A bevételekből pedig több mint 600 ezer forint maradt arra, hogy tovább szépítsék az iskolát.

Hagyományosan újra csak az iskola tornatermébe várta a bálozókat a szülői munkaközösség. Ők azok akik évről évre megszervezik az estet, hogy a szórakozás mellett az iskolával egyeztetett célokra igyekezzenek minél több pénzt összegyűjteni.

KLEMENTISZ ÁGNES vezető, Szülői Munkaközösség:” Tavaly majdnem 700 ezer forintból gazdálkodtunk. Tavaly projektorokra és vetítővásznakra költöttük a teljes bevételt így az egész iskola minden tantermében van projektor és vetítővászon. Remélem, hogy a tavalyi összeget az idén is meg tudjuk ütni.”

Idén is több mint 600 ezer forint gyűlt össze. Ehhez természetesen hozzájárult az is, hogy újra csak rengeteg tombolafelajánlás érkezett. És persze ezek bevétele is az célok megvalósítását szolgálják.

KLEMENTISZ ÁGNES vezető, Szülői Munkaközösség: „200 főt várunk és 240 kisebb értékű tombolatárgy van és kb 60 5 ezer forint feletti értékű ajándék van. A fődíj pedig egy igen igen értékes ajándék. Egy hétvége az Aquarell hotelben.”

Kétszáz vendég fogadta tehát el a meghívást. Vagyis teltház volt annak ellenére, hogy a náthás, influenzás időszakot egybeesik a báli szezonnal. A nagy érdeklődésnek természetesen nagyon örült az iskola igazgatója is.  A vendégeket, főként szülőket köszöntötte a tankerület igazgatója is. Fodor Gábor az elmúlt időszakról is beszélt, hiszen sok változás történt a tankerületben. Alig tanulták még meg a szülők, ki a fenntartó, ki a működtető, hamarosan tisztázódtak a fogalmak és lett mindkettő a tankerület feladata.

FODOR GÁBOR vezető Ceglédi Tankerület: „Az is tudvalevő hogy a KLIK annak idején egy nagyon komoly, közel 100 milliárdos  hiánnyal indult. És most a tavalyi év volt az első olyan teljes év, amikor már a költségvetési számaink azt tükrözték, amekkora igény is volt. Ráadásul önállóvá vált az 59 tankerület. Tehát mi itt most Ceglédi tankerületi közponként egy 10 milliárdos céget vezetünk 40 intézménnyel és több mint 2000 pedagógussal.”

Fodor Gábor arról is beszélt, a tanulók gyakorlatilag a szülők, pedagógusok és fenntartók háromszögében él. Ezért is nagyon fontosak a hasonló bálok, ahol köszönetet lehet mondani a támogatóknak, a dolgozóknak és persze a szülőknek is az együttműködésért.