Gyorsabb és hatékonyabb lett a munka

852

Sokkal hatékonyabban és gyorsabban tudja ellátni a feladatát az a gréder, amit nemrégiben vásárolt meg a Várvag Kft. A korábbival ellentétben ez az eszköz önjáró, vagyis nem szükséges traktor a vontatásához. Gyorsabb és hatékonyabb is. Még több helyre el tudnak jutni vele – mondta el híradónknak a kft ügyvezetője.

Eddig is volt gréder, vagyis földgyalu a Várvag Kft járműparkjában, de az segéderővel működött csak. Traktor húzta, vagyis mind logisztikailag, mind kivitelezésben nehézkesebb volt dolgozni vele.

MÓTYÁN KRISZTIÁN ügyvezető Várvag Kft: „A mostani előnye a régi gréderhez képest, hogy sokkal kisebb helyen képes mozogni és sokkal nagyobb teljesítményre képes. Sokkal könnyebben mozog, kisebb, keskenyebb utakra is be tudunk menni, meg tudunk fordulni a dűlő utak végénél, nem úgy, mint a másik gréderrel, aminek nagy volt a helyigénye, ehhez képest.”

A hétvégi eső nem segítette a munkát, de ahogy lehet, elindítják újra és újra a grédert, hogy minél több földutat rendbe tudjanak tenni – mondta Mótyán Krisztián.

MÓTYÁN KRISZTIÁN ügyvezető Várvag Kft: „A célunk az, hogy a város összes területén tudjunk dolgozni, minden külterületi úton, ahol erre szükség van. Gyakorlatilag rendbe tudjuk tenni vele a mezőgazdasági utakat is például. Koncentrálunk azokra, amelyek a legrosszabb állapotban vannak és úgy haladunk folyamatosan előre és reméljük, hogy sikerül mindent megoldanunk, bár ez egy folyamatos munka lesz. Ahogy esik az eső, járják a területet a traktorok, az autók, folyamatosan mennek tönkre ezek az utak.”

Az új gréder nagy előnye az is, hogy a hó eltakarításában, a földutak játhatóvá tételében is nagy segítség lesz majd.