Kétzongorás est

939

Kétzongorás koncertet adott Sakai Masako japán zongoraművésznő és Bori Viktor jazz zongorista Cegléden. A művészek a két, látszólag egymástól távol eső zenei világot, a jazzt és a klasszikus stílust hangolták össze. De koncertjükön a magyar népzene jellegzetes dallamait is hallhatta a közönség.

A zongoraművészek, Bori Viktor és Sakai Masako két évvel ezelőtt találkoztak először. Akkor jött az ötlet, hogy közösen alkossanak a zene világában.

BORI VIKTOR, jazz zongoraművész: ,,Körülbelül két évvel ezelőtt kezdtünk erről a projektről beszélni Tirolban találkoztunk, ahol én tanítottam egy évig. Igaz, hogy Masako a határ másik oldalán, Németországban lakik, de jam session-okon és koncerteken találkoztunk és beszéltünk erről, hát két év kellett ahhoz, hogy megvalósuljon.”

A két művész az évek alatt sokat gyakorolt. Ezt jól példázta az az összhang, mely látszódott rajtuk, még ha két külön zongorán is játszottak.

BORI VIKTOR, jazz zongoraművész: ,,Lehet, hogy felvetődik önökben, hogy hol van a klasszikus, lassan megyünk abba az irányba. Most egy saját kompozíció, melynek Balkáni a címe és azt hiszem, hogy Bartók kézjegye benne van, hogy így mondjam.”

A zongoristák a két, látszólag egymástól távol eső zenei világot, a jazz és a klasszikus stílust hangolták össze koncertjükön. De a népzenék jellegzetes dallamai is felcsendültek az esten.