Megszépült a Szent György tér

1388

Több mint negyven fiatal dolgozott azon, hogy megszépüljön a Szent György tér. Lefestették a padokat, valamint táblákat helyeztek ki és egy óriás közösségi színezőt is felállítottak. A kezdeményezést a téren levő boltok tulajdonosai is támogatták. Üdítőt és ételt ajánlottak fel a fiataloknak.

Megszépült a Szent György tér, melyet sokan csak az oroszlános szökőkútjáról ismernek.  Az Új Nemzedék Központ, a Ceglédi Ifjúsági Önkormányzat és az Ifjúsági Könyvtár lelkes fiataljai összefogtak, hogy még több színt vigyenek a város szívébe.

KOTTES ANIKÓ, vezető, Új Nemzedék Központ Közösségi tér: ,,A Szent György téren nagyon sok fiatal és kisgyermekes család is megfordul, ráadásul több üzlet és vendéglátóipari egység is van, ezért gondoltuk, hogy színesebbé tesszük. Szerettük volna felhívni rá a figyelmet, hogy milyen szép és látványos ez a kis hely.”

A padokat lefestették és némelyikre pozitív üzenetek is kerültek. Ezzel is az a cél, hogy jó kedvre derítsék a helyieket – mondta Kottes Anikó. Továbbá felállítottak egy óriási közösségi színezőt, melyet Rónai Gábor művésztanár grafikája díszít. A nagy táblán bárki hagyhat üzenetet és színezheti a rajta található ismert ceglédi épületeket. Ezenfelül még létrehoztak egy interaktív társasjátékot is, 20 tábla készült el, Lovas Tímea grafikája alapján. A táblákon könnyen megvalósítható feladatok vannak, mint például: ,,Simogass meg egy kutyust” vagy ,,Segíts egy idős embernek”.

KOTTES ANIKÓ, vezető, Új Nemzedék Központ Közösségi tér: ,,Elkezdték színezni, kisgyerekek jöttek. Ideültem figyelni a munkánkat, hogy milyen eredménye van és az emberek mit reagálnak rá. Néhány szülőtől hallottam, hogy épp nincs színező nála, de én készültem és adtam nekik. Mindemellett a fiatalok is üzennek egymásnak a táblán, ami szerintem nagyon fontos.”

A kezdeményezést a téren levő boltok tulajdonosai örömmel fogadták, sőt támogatták a fiatalokat. Ételt és üdítőt is felajánlottak számukra.