Megújult a kereszt

1258

Megújult a Kámáni erdő Kálvária dombján álló kereszt és annak környezete. Több szervezet összefogásával és az önkormányzat támogatásával szépülhetett meg ez a nem csak szakrális szempontból fontos tér.

Számos család, kiránduló számára jelentett sok éven át és jelent sok év óta feltöltődést ez az erdő. A Cegléd és Térsége Ipartestülete elnöke is ide járt ki most már nagy fiaival és élvezték a nyugalmat – no és persze a vasúti felüljáróról az elrobogó vonatok látványát. Most már legkisebb fiával járnak ide. Szerencsére tehetik, hiszen a tulajdonosok engedik ezt.

SPINDELBAUER ATTILA elnök Cegléd és Térsége Ipartestülete: „Ez Ceglédhez tartozik, de nem Ceglédé. Magántulajdonban van, úgyhogy köszönet Mohos Tibornak és feleségének és családjának, hogy nem kerítették el ezt a területet. Meghagyták úgy, ahogy volt, eredeti állapotában.”

Rajtuk kívül is többen szívügyüknek érzik, hogy megmaradjon szépségében ez az erdő és a Kálvária domb is.

SPINDELBAUER ATTILA elnök Cegléd és Térsége Ipartestülete: „Nem szerettem volna, hogy feledésbe merüljön ez a Kálvária domb, szerettem volna, hogy újból élénkítsük fel az emlékezetekben azokat a pillanatokat, amiket itt régen eltöltöttek a ceglédiek. Ide jártak ki kirándulni, sportolni, piknikezni. Itt voltak nyársalások, itt nem messze volt egy szalétli, ahová még dalolni is kijártak. Jól érezték magukat itt kint.”

A domb éke pedig az kereszt. Ezt az elmúlt napokban az önkormányzat támogatásával, a városvédő és szépítő egyesület, a Cegléd és térsége ipartestület , a sportmúzeum és a vitézi rend közösen újította fel. Spindelbauer Attila úgy fogalmazott: ezzel is az összefogást szerették volna demonstrálni. A helyet, a dombot, a keresztet természetesen nem hagyják magára.

SPINDELBAUER ATTILA elnök Cegléd és Térsége Ipartestülete: „Én amíg élek és erőm engedni, sosem marad magára ez a terület. De örömömre szolgál, hogy felújítottuk a keresztet és már látogattak is ide ki. Virágot hoznak az emberek. Úgyhogy valamit elindítottunk itt kint a Kálvária dombon. Könnyű idetalálni egyébként, a Budai úton a vasúti átjáró után balra az első utcán a Kámán utcán jövünk. Nem fordulunk el jobbra, egyenest és amíg nem találjuk meg az erdőt és a vasúti gyalogos átjárót, addig jövünk.”

Utána balra egy kis behajtó vezet a dombhoz.