Szalagavatók sora a hétvégén

964

A hétvégén két ceglédi iskola végzőseinek ruhájára is felkerült a középiskolai évek végét szimbolizáló selyemszalag. A Török János Szakképző és a Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium diákjai már hónapok óta készültek az estélyre.

Pénteken este a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola diákjai élhették át a középiskolás évek egyik meghatározó mozzanatát: a szalagavató bált. Az igazgató a selyemszalag jelentéséről beszélt a végzősöknek.

BÁCSKAI JÓZSEF, igazgató, Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola: ,,A szalag emlékeztessen az iskolátokra, az itt elsajátított ismeretekre. Másodsorban a szalag emlékeztessen a tanáraitokra, akiktől a tudomány mellett emberséget is tanultatok. Jusson eszedbe az osztályfőnököd, aki meghallgatta minden bánatos és jó tanácsaival segítette, alakította személyiségedet.”

A végzősök az alsóbb évfolyamos diáktársaiktól kapták meg a két évszámmal díszített selyemszalagot. A két évszám az iskolában eltöltött időt, a felvételi és a ballagás idejét jelzi. Az intézmény diákjai gyönyörű ruhákban táncolták el a keringőjüket. Ez a hétvége sokat jelentett a Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium végzős tanulóinak is, hiszen szombaton az ő ruhájukra is felkerült a szalag.

IMRÉNÉ LUKÁCSI ILDIKÓ, igazgató, SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium: ,,Most először jártak hozzánk olyan diákok, akik a Közgáz falai között három iskolába is jártak. Amikor beiratkoztak, akkor még a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolába vettük fel őket. Tavaly átírtuk őket a Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolájába. Most szeptember óta pedig már szakgimnáziumba járnak.”

Az igazgató Albert Einstein szavaival búcsúzott a végzősöktől.

IMRÉNÉ LUKÁCSI ILDIKÓ, igazgató, SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium:,,Az embernek nem olyan fontos a tényeket megtanulni. Ehhez nincs igazán szüksége iskolára. Megtanulhatja őket könyvekből. Az oktatás értéke egy liberális szellemű iskolában nem a sok tényanyag megtanulása, hanem az agytréning, ami megtanít úgy gondolkodni valamiről, ahogy azt a könyvekből nem lehet megtanulni.” Azt gondolom, hogy a közgázos tanárok ebben a szellemben tanítanak.”

A diákok szebbnél szebb ruháikban mutatták be keringőiket.