Szigorúan veszik az engedélyt

1606

Szigorúan veszik a horgászengedélyt, valamint szükséges az állami, illetve a területi jegy kiváltása a halastavakon. Aki az állami horgászjegyet nem váltja ki bírságot kaphat és eltilthatják a horgászjegy vásárlástól is. Aki pedig engedély nélkül pecázik feljelentésre számíthat.

Így néz ki most a Budai úti Ötös tó és környéke. A Barátság Horgász Egyesületnek jelenleg 102 tagja van, ebből több mint 20-an még nagyon fiatalok.

CZECZEI ISTVÁN, elnök, Ceglédi Barátság Horgász Egyesület: ,,Nagyon népszerű, de mint most is látszik a tavon egy ember horgászik. Tehát nincs ideje az embereknek a horgászatra. Hétvégén felélénkül, de az utóbbi évekhez viszonyítva inkább csökken. Szeretnének jönni, csak nincs idő.”

A ceglédi tavakban egyebek mellett ponttyal, harcsával, amurral és fekete sügérrel is találkozhatnak a horgászok. Természetesen arra előírás van, hogy egy héten mennyi halat vihetnek haza.

CZECZEI ISTVÁN, elnök, Ceglédi Barátság Horgász Egyesület: ,,Egy héten nálunk például hat darab halat vihet el. Ebből lehet négy darab ponty és kettő darab amur, valamint három kg apró halat, ez lehet keszeg, kárász és amikor befejezi a horgászatot. Az is MOHOSZ-os előírás, hogy a halat élve nem lehet szállítani, hanem agyon kell ütni és úgy lehet elvinni.”

A pecások maximum két bottal és két horoggal horgászhatnak. Valamint, ahol engedélyezik ott használhatnak etető hajót is. Az ötös tavon például erre is van lehetőség. Csónakkal viszont nem lehet horgászni a tó kis mérete miatt. Ahhoz, hogy valaki horgászni tudjon vizsgát kell tennie, amit a horgászegyesületeknél szerezhet meg. Utána pedig szükség van területi és állami jegyre is. Aki ezek megléte nélkül horgászik feljelentéssel és büntetéssel kell számolnia. Az elnök arról is beszélt, hogy az elmúlt években egy betegség miatt sok hal kipusztult a tóban.

CZECZEI ISTVÁN, elnök, Ceglédi Barátság Horgász Egyesület: ,,Ötödik éve van egy betegség, amit még a tudósok sem nagyon tudnak megmondani. Pikkelysömörnek mondják, hogy valószínűleg az lehet. A tavunknál öt évvel ezelőtt 6 és fél mázsa hal pusztult el, akkor felfogadtunk egy halbiológust, aki most is még hivatalban van nálunk.”

Bár még konkrét megoldást a szakemberek sem tudnak a problémára, elkezdődött a javulás, hiszen idén másfél mázsára csökkent a halpusztulás – mondta Czeczei István.