Tó Party és Főzőverseny Abonyban

1253

Tarka Borjú Főzőversenyt és Tó Partyt rendeztek Abonyban. Egésznap kirakodó vásár, színes, változatos programok, illetve étel, ital árusok várták a kilátogatókat. Továbbá változatos zenei palettával készültek a szervezők. Idén több híres előadó fogadta el a település meghívását.

Idén 22 csapat vett részt az abonyi tarka borjú főzőversenyen. Mindenki a legjobb tudása szerint készült a megmérettetésre. A versenyzőket Csányi Sándor gulyáskirály köszöntötte.

CSÁNYI SÁNDOR, gulyáskirály: ,,Megjegyzem azt, hogy kevés településnek adatott meg az, hogy egy népi mondához köthet egy ilyen főzőversenyt. Az valamilyen nyers anyaghoz, ételhez kötődik, de az, hogy egy népi mondához kötődjön az nagyon kevés van, ezért nagyon értékes számomra az, hogy itt a tarka borjú történetéhez kötődik. Lehet meg sem történt, de azonosítják ezzel az abonyiakat.”

Szathmári János séf pedig hasznos tanácsokkal, javaslatokkal látta el az ételkészítőket.

SZATHMÁRI JÁNOS, séf: ,,Nem kell túl fűszerezni maga a sima alapok legyenek benne. Finom, zamatos szaftos ételeket készítsenek. Nem sok fajta ételt készíteni, inkább egyet, de az jó legyen. Én gratulálok azoknak, akik ki mernek állni és a barátok, szomszédok előtt főzik az ételeket, bemutatják.”

De arról is beszélt: fontos, hogy a gyerekeket is kihozzák a főzőversenyre, hiszen később, majd ők tudják tovább éltetni a hagyományt. Az úgynevezett Tó Party rendezvény egyre népszerűbb – mondta Simon Szabina, a Kultúra Háza igazgatója.

SIMON SZABINA, igazgató, Kultúra Háza: ,,Az ötlet onnan jött, hogy négy évvel ezelőtt lett kialakítva a Mikes-tó, ami igazából egy mesterséges tó és a belvíz elvezetése céljából készült és innen jött az ötlet, hogy a tónak a környékét megtöltsük egy kis tartalommal, élettel és először még négy évvel ezelőtt egy kis koncerttel kezdtünk és utána jött Csányi Sándor gulyáskirálynak az ötlete, hogy bővítsük ki a rendezvényt egy főzőversennyel.”

A főzőverseny egyébként egy legendára épül.

SIMON SZABINA, igazgató, Kultúra Háza: ,,Annak idején az abonyiakat tarka borjúsoknak hívták, mert volt egy vásár, ahol a vásárban csak tarka borjúsok találtak vevőre. Gondolt egyet egy abonyi és átfestette tarkára a borjúját, de az üzlet meghiúsult, mert lemosta az eső a borjúról a festéket. Ezért rajta maradt az abonyiakon, hogy tarka borjúsok és mi ezt próbáltuk egy kicsit pozitív tartalommal megtölteni.”

Három kategóriában – bográcsos, sültek-grillek és kinizsi korabeli – ételekkel nevezhettek a résztvevők. A nagyabonyi böllérek csapata például marha pofa pörköltet készített sós krumplival. Nyitrai László szerint ez a marha legfinomabb része.

NYITRAI LÁSZLÓ: ,,A nagyabonyi böllérek már régóta alakult, mi szoktunk járni böllér versenyekre, fesztiválokra, van egy jó nagy csapatunk, őket várjuk még étellel, itallal, ez a fesztivál így fog eltelni.”

Ő arról is beszélt, hogy szerinte a jó pörkölthöz nem kell más csak jó alapanyag, só, bors, paprika és köménymag.