Újra nőtt az ittasan vezetők száma

1174

A nyárvégi időszakban újra megnőtt az ittasan vezetők száma. Van olyan is, aki ráadásul végleges eltiltás ellenére ült alkoholos befolyásoltsággal autóba. Az ő ügyét egyébként éppen ma tárgyalta a bíróság, előzetes letartóztatásba helyezték. Egy másik ügyben pedig, amely esetben bevásárlóközpontból lopott kozmetikumot egy férfi úgy, hogy eltávolította az áruvédelmi eszközt róla, 240 ezer forintos bírságot szabott a bíróság.  Az ítéletek még nem jogerősek.

Az eddigieknél is szigorúbban lép fel a nyomozó hatóság az elkövetőkkel szemben, ez lett az eredménye annak, hogy újra megnőtt az ittasan vezetők száma. Köztük ráadásul most olyan is akad – egy monori férfi – akit nem csak ittas vezetés, de engedély nélküli vezetés miatt is elszámoltatnak. Ő őrizetbe is került.

DR. GÖBLYÖS PÉTER vezető ügyész Ceglédi Járási Ügyészség: „A ceglédi Rendőrkapitányság kezdeményezte a járási ügyészség felé a személy előzetes letartóztatásának az indítványozását, amellyel az ügyészség maximális egyetértett és a mai napon indítványt is tett a ceglédi járásbíróság felé annak érdekében, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig kerüljön előzetesbe az illető férfi.”

A férfi, aki nem először kerül a rendőrség és az ügyészség látókörébe.

DR. GÖBLYÖS PÉTER vezető ügyész Ceglédi Járási Ügyészség: „Még az ötvenedik életévét sem töltötte be, ehhez képest gyakorlatilag már két esetben ítélte a közúti vezetéstől végleges hatályú eltiltásra az illetékes járásbíróság. Ez az én nem rövid időszakom alatt is meglehetősen páratlan történet. Ehhez képest ez sem tartotta vissza attól, hogy volán mögé üljön és emellett még ittas állapotban is vezesse a járművét”

Felfedezhető egyébként, hogy a nagyobb szabadtéri rendezvények környékén fordul elő sűrűbben az ittas vezetés, de ennek ellenpéldája most az augusztus 20-ai hétvége, amikor nem kellett ilyen ügyben intézkedniük a rendőröknek. De nem csak a közúti ellenőrzések adnak munkát a rendőröknek és az ügyészségnek.

DR. GÖBLYÖS PÉTER vezető ügyész Ceglédi Járási Ügyészség: „A tegnapi napon történt lopás a Malomtó széli bevásárlóközpontban. Itt nem önmagában az elkövetési érték az, ami a bűncselekményt megalapozza, hanem az a tény, hogy az áruházak ma már a kicsit értékesebb eladásra váró termékeket különböző biztonsági eszközökkel látják el. A bírói gyakorlat alapján ha ezeket eltávolítja az elkövető, akkor értékhatártól függetlenül bűncselekményt követ el és ez ilyenkor már nem tulajdon elleni szabálysértésnek minősül.”

Most is ez történt. A kozmetikai termék csak pár ezer forintos, de – hivatalosan fogalmazva – dolog ellenei erőszakkal távolították el az áruvédelmi eszközt, ezért így lopás miatt állították ma bíróság elé a férfit.