Közleménnyel kereste meg szerkesztőségünket Horváth Gábor. Az 7-es számú választókerület önkormányzat képviselője ebben a közétkeztetéssel illetve az utak felújításával kapcsolatos gondolatait is megfogalmazta. Úgy...
Előállította a rendőrség azt a férfit, aki egy kutya halálos megsebesítésével gyanúsítható. A Horgász utcában történt még a múlt héten az eset. A sértett...
Több mint 1 milliárd forintos fejlesztés veszi kezdetét a ceglédi kórházban. A közép-magyarországi régió egészségügyi hálózatának rekonstrukciójára összesen 40 milliárd forint jut - mondta...
Két abonyi helyszínen tartottak tegnap kora reggel házkutatást. A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói, a készenléti rendőrök és a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével a 33...
Ifjúsági örökségvédő tábort tartottak a városvédők, idén a ceglédi fiatalok vendégeskedtek pár napot Sümegen. A kisdiákok több délelőttön keresztül szemetet szedtek, hogy megszépüljön a...
Húsz év után megszépül a Kossuth Művelődési Központ ,,B” épülete. A Bem József Szakközépiskola diákjai nyári gyakorlatként kifestették a termeket. A munkálatok ősszel tovább...
Változott a víziközmű szolgáltatásról szóló törvény. A július 1-től érvénybe lépő új előírások szerint a legfeljebb 160 mm átmérőjű szennyvíz-bekötés esetén díjmentes az igénybejelentés...
Az orosz olimpiai bajnok legyőzésével nyert versenyt Lőrincz Viktor. A kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában nyerte meg a birkózók Pytlasinski-emlékversenyét Varsóban.
A magyar szövetség beszámolója szerint a...
Elkezdődött két Kossuth Ferenc utcai buszmegálló átépítése. A Kossuth Ferenc utca 35-37 és 42-44. szám előtti buszmegállókat érintő munkálatok elvégzése megközelítőleg 3-4 hetet vesz...
Több ezren látogattak el szombaton a Törteli Juhászfesztiválra. A harmadik alkalommal meghirdetett egész napos rendezvénnyel elsősorban az állattenyésztést szerették volna népszerűsíteni és természetesen megmutatni,...
Fotósok, kézművesek, költők, képzőművészek mutatkoznak be az Artem Galériába. Szombaton Alkotók napjával nyílt meg a kiállítás. Az eseményen kötetlen beszélgetésre is várták a galérialátogatókat....
A rendőrség első adatai szerint 17, a mentőszolgálat későbbi adatai szerint 20 ember sérült meg abban a közlekedési balesetben, amely ma kora reggel történt...